Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - A látszólagos indokolásról

272 DR. KARTAL IGNÁC ítélet marasztalta volna el. Ha már most szószerinti értelemben hatályosnak fogadnók el a kötvény 8. §-át, akkor az ily helyzetek szempontjából, amelyek pedig köztudomásszerűleg igen gyakoriak, a biztosító mentesülne a vagyoni hátrány megtérítésének kötelessége alól. Ez pedig beleütköznék a K. T. 463. §-ába, amely ily értelemben nemcsak definíciót tartalmaz, hanem tartalmazza azt a rendelkezést is, hogy a vagyoni hátrányt meg kell téríteni. így tehát a szóbanforgó 8. §-nak joghatályát elismerni nem lehet." A felebbezési bíróság a közbenszóló ítéletet megváltoztatta, és biztosítottat — felperest — keresetével elutasította, még pedig a következő indokolással: „. . , a kötvény alapján a bíróság tényként megállapítja, hogy alperes csak a károsult által a felperes ellen indított perben hozott ítélet jogerőre emelkedésétől számított 3 nap alatt tartozott fizetni. Ez érvényes kikötés, miután a K. T. 482. §. szerint a kárfizetés idejére nézve, a felek szerződéses megállapodása irányadó. Minthogy pedig a jogerős ítélet 1936. március 12-én kézbesíttetett ki ..." stb. Ez az indokolás azért látszólagos, mert olyasvalamit indokol, ami nem volt vita tárgya, és indokolás nélkül hagyja azt, amit a felek bírói döntés alá bocsátottak. A felek közt nem az volt a vitás, vájjon a szerződéses megállapodás irányadó é vagy sem, hanem az ügydöntő vita az volt, hogy a megállapodásnak e szavai: „az ítélet jogerőre emelkedése után" mikép értelmezendők és a perbeli tényállás szempontjából mikép alkalmazandók. E vitát a bíróság eldöntötte ugyan, még pedig akként, hogy e szavak szószerint értelmezendők és alkalmazandók, — de egy szóval sem nyilatkozott arról, hogy miért döntött így. 3. Egy békebeli igényperben a felperes az igénykeresetet úgy szerkesztette, ahogy akkor az ily keresetet szerkesztették - és azóta is szerkesztik: azt mondta, hogy a lefoglalt ingók az ő „tulajdonátképezik", — de nem mondta el azokat a tényeket, amelyek folytán az ingók az ő tulajdonát képezik. A bíróság u. n. makacssági ítéletet hozott, amely formailag teljesen szabályos volt. Az ingóknak a zár alóli feloldása miatt a foglaltató alperes felebbezett, még pedig azon az alapon, hogy: a) a keresetben nincs a kereseti igényt megállapító tényállítás, mert az a kereseti kijelentés, hogy a lefoglalt ingók a felperes tulajdonát képezik, nem tényállítás, hanem jogi nézet; (következett ennek kimerítő kifejtése) ; b) tehát az elsőbíróság anyagi jogszabályt sértett, amidőn elő nem adott, és így a per szempontjából nem létező tényekre alapítottan oldotta fel az ingókat a bírói zár alól ; c) az elsőbíróság lényeges eljárási szabályt sértett, amidőn Ítélete indokolásában teljesen iratellenesen utalt a keresetnek és a tárgyalási jegyzőkönyvnek ügydöntő tényállításaira, holott ilyenek a fentebb kifejtettek szerint nincsenek. A fellebbezési bíróság a megtámadott ítéletet helybenhagyta. Az „indokolás" feliratú rész így hangzik: „. . . panasza alaptalan, mert a felperes keresetében azt a tényállítást tette, hogy alperes oly ingókat foglalt le, melyek a felperes kizárólagos tulajdonát képezik. Ennek folytán alperesnek sem az anyagi, sem az alaki jogszabálysértésre alapított panasza nem helytálló, miért is . . stb. Nyilvánvaló az indokolásnak látszólagos mivolta, A fellebbezési bíróságnak ugyanis azt a kérdést kellett eldöntenie, vaj-