Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 7-8. szám - A látszólagos indokolásról
A LÁTSZÓLAGOS INDOKOLÁSRÓL. 273 jon tényállítás-e az a kijelentés: „az ingók az én tulajdonomat képezik", avagy ez csak jogi nézet-e, — és döntését meg is kellett indokolnia. Mindkét kötelességének a bíróság eleget is tett, — ámde valóságosan csak döntési kötelességének tett eleget, — indokolási kötelességét azonban csak látszólagosan teljesítette, mondván: döntésem az, hogy a szóbanforgó állítás tényállítás, mert én bíróság azt mondom, hogy tényállítás. Más szóval: tényállítás, mert tényállítás. * * * Mindezeknek a látszólagos indokolásoknak közös jellemvonásai a következők: Mondatfelépítés, mondatritmus, hangsúly és hanglejtés szempontjából úgy hangzanak, mintha valóságos indokolások lennének. Ha csak testi fülünkkel hallgatjuk és csak testi szemünkkel olvassuk őket, úgy is hatnak ránk, mintha valóságos indokolások lennének. Ha ellenben lelkünkkel is odahallgatunk és eszünkkel is odafigyelünk, akkor nyomban halljuk és látjuk, hogy semmi olyat nem hallunk, és semmi olyat nem látunk, ami rászolgál az indokolás névre. De igenis kihallatszik az ily indokolásból, mintha az ekként indokoló bíró így szólna: „AzértÍtéltem úgy, ahogy ítéltem, mert az ítélet megfelel meggyőződésemnek. Ezen túlmenő megokolást nem tudok. Minthogy azonban a törvény parancsolja, hogy indokoljak, hát ezennel indokolásnak minősítem az alábbiakat". Mindebből pedig következik, hogy a bevezetésben felvetett az a kérdés, vájjon az indokolás teljes elmaradása, avagy az indokolás látszólagossága veszélyezteti-e jobban az ítéletben való bizalmat, helyesen csak úgy oldható meg, hogy sokkal kevésbbé veszélyes az indokolás teljes elmaradása, mint annak látszólagossága. — Mert: az indokolás teljes elmaradása még önmagában véve nem is érinti a bíróban való hitet és bizalmat. (A laikus ember az ítélet rendelkező részének kihirdetése után nem is igen várja és nem is igen óhajtja az indokolást, és amikor mégis ilyet hall, nem tudja, hogy ez az ítélet kihirdetésének hivatalos folytatása, hanem azt hiszi, hogy a bíró csak úgy félhivatalosan beszél egy hicsit. Ez mindennapos tapasztalat. Még a rossz, téves, — de mégis érdemleges indokolás sem befolyásolja döntően a bíró iránti bizalmat, mert ennek hallatára az ügyfél elnézően arra gondol, hogy a bíró is ember, és így a bíró is tévedhet.) De már a látszólagos indokolás, természetszerűleg azt az érzést váltja ki, hogy a bíró vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy a perben miről volt szó ? * * * Hazai jogunkban az ítélet indokolása mint bírói kötelesség sok évszázadon, — közel egy évezreden — át törvényileg intézményesítve nem volt. Ezt arra alapítom, hogy a Magyar Jogállam XXXVI. évf. 7-8. füzí t. 16