Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 7-8. szám
266 MEGJEGYZÉSEK A 4700 1937. M. E. SZ. RENDELET ÍO. §-ÁHOZ. Irta : DR. SCHWARTZ TIBOR kir. it. táblai biró. A munka és szolgálati jogviszonyok tekintetében tudvalevőleg egységes kodifikált jogszabályaink nincsenek. A szolgálati jogviszonyok szerves kiegészítő részét képezik az alkalmazottak esetleges nyugdíjjogosultságára vonatkozó jogkérdések, ezekre vonatkozólag is az elvi kérdéseket illetőleg kizárólag a kialakulóban lévő bírói gyakorlatra vagyunk utalva. — Az 1926. XVI. t. c. mely a nyugdíjak felértékeléséről szól, általános érvényű alaptételeket nem foglal magában, merthiszen a törvény célja az volt, hogy a nyugdíjkérdéseket, tekintettel a pénzérték csökkenésére az összegszerűség szempontjából úgy ahogy rendezze Mindenesetre jellemző, hogy a pénzromlás következtében előállott helyzet volt az, mely egyéb vonatkozásokban is szükségessé tette, hogy a nyugdíj mint jogi probléma is vizsgálódás tárgyává tétessék. Figyelemre méltó, hogy megfelelő dogmatikus fejtegetésekre volt szükség, hogy a törvényes rendelkezések hiányában magára hagyott birói gyakorlat megtalálja azt a kivezető utat, mely azután lehetővé tette a nyugdíjak felértékelését. Tudvalévő, hogy az akkori bírói ítéletekben kifejezésre jutott az a jogelv, mely szerint a nyugdíjszerződések célkötelmi jellegűek és mint „quási tartási" kötelezettségek birálandók el. A nyugdíjszerződéssel kapcsolatos anyagi jogszabályoknak egyedüli és kizárólagos forrása ez idő szerint is a bírói gyakorlat; melynek folyamán azután egyes jogelvek, mondhatni mint alaptételek kijegecesedtek. Ezek között egyik legfontosabb az, hogy a magánalkalmazottakra nézve nincsen olyan törvény vagy egyéb jogszabály, mely a munkaadó terhére nyugdíjfizetési kötelezettséget állapítana meg. Ezek tehát csak külön szerződés, vagy szerződés jellegével bíró szolgálati szabályzat alapján követelhetnek nyugdíjat. (Jogi Hirlap I. évf. 1792 eset. IV. évf. 426 eset). Ami már most a nyugdíjszerződés alaki kellékeit illeti, az állandó bírói gyakorlat arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugdíjmegállapodásnak nem érvényességi kelléke, hogy az írásba legyen foglalva és ennek az elvnek folyamányakép a nyugdíjszabályzat érvényessége sincs attól függővé téve, hogy azt a nyugdíjjogosult aláírással vegye tudomásul. Más kérdés, hogy de lege feranda nem lenne-e célirányos a nyugdíjjogosultságot megállapító szerződés érvényességét ahhoz a feltételhez kötni, hogy a megállapodás írásba íoglaltassék. Álláspontom szerint igen; már csak azért is, mert a hasonló jellegű szerződések struktúrája egyenesen megköveteli, hogy azoknak hosszabb időre való hatásánál fogva a kölcsönös jogok és kötelezettségek írásban is lerögzíttessenek.