Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - Személyiségi jogvédelem és nyilvánosság

232 IFJ. DR. SZIGETI LÁSZLÓ. A személyiségi jogvédelemnek azonban határa olyan közérdek, mely fontosabb a személyiségi jognak védelménél és mások jogai. Elsősorban mások személyiségi joga. Említettem, hogy a mi alkotmányos felfogásunk és a jelenlegi magánjogi szempontból, mely a magánjogot szervezetjognak tekinti, fontos közérdek, hogy minden társadalmi munka, hivatás a társadalmi nyilvánosság ellenőrzése alatt álljon. Láttuk, hogy mindenki, aki valamilyen foglalkozást, hivatást gyakorol, társadalmi munkát végez, mert a társadalmi munkamegosztás mellett bármilyen csekély jelentőségű munka is része az egységes nemzeti munkának és így közérdek, hogy jól végeztessék. Ez a közérdek oka a véleményszabadság, mint személyiségi jog védelmének, mely mint bírálat joga ismeretes és kifejezésre jut ez közjogi vonatkozásban, az u. n. szabadságjogokban, a sajtó, a gyülekezés és egyesülés szabadságában. Amint tehát valaki kilép a magánéletből, a magányosság személyiségi jogi területét elhagyja és olyan területre lép, hol a közérdek és mások személyiségi joga, a birálat joga, az ö személyiségi jogát korlátozza. Az ember külön érzelmi, lelki világgal bíró mikrokozmosz, de része egy társadalmi, nemzeti, állami makrokozmosznak, ahol a résznek kell az egész céljához alkalmazkodnia és áldozatot is hoznia. „Az emberi viszonyok, mondja Kohler10) — nem az egyes izoláltságán épülnek fel, mindenki köteles bizonyos behatásokat tűrni, mindenki tartozik elviselni, hogy róla beszélnek és ha nyilvánosságra lép, megbírálják. Érzékenységnek a jogban nincs helye." A budapesti kir. ítélőtábla szerint (6 P 6451—1918. I. 21.) „a kritika szabadságához fűződő közérdek ugyanis megkívánja, hogy az olyan közszereplést is elitélő birálat tárgyává lehessen tenni, amely szereplés egyébként teljesen megfelel az általános szokásnak és amely a közfelfogás szerint feldicsérést érdemel. . . Ezek szerint a kérdéses közlemény nem lépte túl a megengedett kritika határát sem..." A hang talán az Ízlésnek nem felel meg; de nem jogellenes. „Ha a felháborodás pillanatában kell elitélő kritikát gyakorolni, a kritika megrovás, erős kifejezések nélkül csak kivételesen fordul elő és a gondolat erejét többnyire a kifejezések erőssége pótolja, lévén a kritika szabadsága közérdek, mely fontosabb, mint az egyéni érzékenység... A bírálatokban kisebbítő és bántó kifejezéseket, ha a büntetőtörvénybe nem ütköznek és ha sem rosszakaratból sem könynyelműségböl nem származnak, különösen azoknak, akik a nyilvánosság előtt szerepelnek, mint a hivatással járó kockázatot meg kell türniök, különben a napi események a kellő birálat alól ki volnának vonva". A kúria B. I. 5692/1930. sz. Ítélete is a „közéleti szerepléssel járó birálat szabadságáról és a megengedett élesebb hang"-ról beszél. A budapesti kir. ítélőtábla P. III. 7183/1923. sz. ítélete szerint „felperesek túlérzékenysége nem lehet alapja a marasztalásnak." „Nem tárgyilagos esetleg egyes részeiben, túlzott, a valóságnak meg nem felelő bírálat, még ha sértett ellen irányuló éle is volna, a rágalmazás és becsületsértés megállapítására csak akkor szolgál, ha a vétség tényálladéki elemeit megvalósítja." (J. H. III. évf. 1257.) „Az egymással ellentétes elvek harcában küzdő felek a küzdelem hevében gyakran érintik egymás személyét és kimélet") Kohler: Da Eigenbild im Re Bcht, serlin 1930.