Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 1-2. szám - A területenkívüliségre vonatkozó belső jogszabályok jelentősége
A TERÜLETENKÍVÜLISÉG. 11 1. hogy bűnügyekben az igazságszolgáltatási hatóságok a területenkívüliséget hivatalból kötelesek figyelembe venni, 2. a jelentéstétel minden esetben kötelező. (A Pp. 9. §-ának utolsó bekezdése szerint a polgári peres eljárásban az igazságügyminiszter nyilatkozatát hivatalból csak kétség esetében kell kikérni.) Ugyancsak pusztán deklaratív és nem konstitutív jellege van a Pp. 9. §-ában foglalt rendelkezésnek, amely szerint „Abban a kérdésben, hogy a nemzetközi jog értelmében területenkívüliséget élvező személyekre a belföldi bíróság katásköre mennyiben terjed ki, a nemzetközi jog szabályai irányadók". A törvény egyébként maga is „a nemzetközi jog értelmében területenkívüliséget élvező" személyről beszél, tehát nem hagy fenn kétséget aziránt, hogy a területenkívüliség elnevezés alatt élvezett összes kiváltságok, köztük a polgári igazságszolgáltatás alóli mentesség is, közvetlenül a nemzetközi jogon mini tételes jogon alapulnak. Nem volna tehát helye egy oly irányú értelmezésnek, mintha polgári ügyekben a területenkívüliségből folyó kiváltságok csupán a bíróságok hatáskörének kérdése szempontjából érvényesülnének, egyéb vonatkozásban ellenben nem. Nem lehet továbbá vitatni azt sem, hogy a területenkívüliségből folyó jogkedvezmények csak a polgári peres eljárás keretében érvényesülnének, a perenkivüli eljárásnak tekintetében pedig nem. A területenkívüliség a magyar jogban is úgy a személyi mint a dologi kiváltságokat illetőleg több évszázados intézmény, amely a fenthivatkozoít modern eljárási codexeink előtt — írott jogszabály hiányában is — fennállott. A magyar törvényhozás sohasem nyilatkozott abban az irányban, mintha ezt a jogintézményt valamely vonatkozásban korlátozni kívánta volna, sőt a hivatkozott törvényhelyek csak megerősítették azt a régi szokásjogi szabályt, amely szerint a nemzetközi jog ezekben a kérdésekben a bírói hatalmat feltétlenül korlátozza. Nem lehet ehhez képest kétségünk abban a tekintetben, hogy a területenkiviiliség jogintézménye a végrehajtási eljárás keretében is teljes mértékben érvényesül. A végrehajtási eljárás keretében a nemzetközi jognak azok a vitán felül álló szabályai nyomulnak előtérbe, amelyek a követségek elhelyezésére szolgáló épületek és a területenkivüli személyek magánlakásai számára biztosítanak különleges jogállást. A követek személyes jellegű kiváltságait ugyanis kiegészítik bizonyos dologi jellegű kiváltságok, amelyek kizárják azt, hogy a követségi épületek elhelyezésére szolgáló állami épületek, a követi működés kifejtéséhez szükséges ingóságok, továbbá a követ személyes használatára rendelt ingóságok biztosítási vagy kielégítési végrehajtás tárgyát képezzék (Real. Exterritorialitát). Ki van továbbá zárva annak a lehetősége is, hogy a