Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A BV.17. és 20. pr.-a és a becsület védelme

192 DR. P. ÁBRAHÁM DEZSŐ két szempont kell, hogy szem előtt lebegjen: a védekezés szabadsága, amelyet a magyar bíróság mindig a legnagyobb liberalitással kezelt, más részről az a nem kevésbbé fontos jogi érdek, hogy vájjon szabad-e a védekezés hevében, vagy azzal való visszaélés, vagy másoknak ártani akarás szándékával a védekezőnek olyan tényállításokat, vagy nyilatkozatokat tenni, amelyekkel az ügyben nem érdekelt 3-dik személyek becsületét meghurcolásnak teszi ki, anélkül, hogy erre feltétlen szükség lett volna és anélkül, hogy ilyen tényállítások és nyilatkozatok az üggyel szorosabb kapcsolatba hozhatók lennének? Tegyük fel azt, hogy a rágalmazás, vagy becsületsértés miatt a bíróság elé állított vádlott fel akarja használni az alkalmat, hogy élve a védekezés szabadságával, nem annyira védelmet terjeszt elő, hanem sanda célzattal neki nem tetsző 3-dik személyeket akar pellengére állítani — olyan tényállításokat és nyilatkozatokat tesz perben nem álló 3-dik személyekre, amelyek nyilvánosságra hozataluk esetén azokat esetleg a közmegvetésnek, méltatlan meggyanusításnak, vagy súlyosabb következményeknek teszik ki. Ha a Bv. 17. §-ában biztosított mentességet és szabadságot — mondhatjuk szabadosságot - most már akként értelmezzük, hogy mit sem sejtő jóhiszemű és teljesen korrekt 3-dik személyeket csak egyszerűen pellengérre állíthatunk azért, mert a Bv. 17. § második bekezdésében foglalt védekezési szabadság, vagy ha úgy tetszik büntetést kizáró mentesség — privilégiumot biztosít nyaklónélküli rágalmaknak és sértegetéseknek, akkor a Bv. 17. § 2. bekezdése teljesen eltévesztette a célját. Tudjuk azt, hogy az 1914: XIV. t.-c. 44. §-a értelmében az ellen, aki a törvény alkotta testületek nyilvános iratait, vagy azok nyilvános tárgyalásait hiv szellemben és igazán közli, sem bűnvádi eljárásnak, sem kártérítési igénynek nincs helye. Egy ilyen rágalmazási vagy becsületsértési büntető tárgyaláson az ügyfél vagy képviselője által 3-dik személyre vonatkozó rágalmazó, vagy sértő tényállítást a sajtóban tehát minden jogi következmény nélkül közzé lehet tenni mint hiv. szellemben közölt tudósítást. Ezért részben a Bv. 17. § 2. bekezdése, részben a sajtótörvény 44. §-a értelmében sem az ügyfél vagy képviselője, sem másfelől a sajtótudositó felelősségre nem vonható. Viszont a tárgyaláson egyáltalában részt nem vett s a kijelentések ellen nem is tiltakozhatott 3-ik személy becsülete, jóhirneve ezzel szabad prédára van bocsátva és nem marad más hátra az ilyen meghurcolt 3-diknak, mint a sajtótörvényben biztosított helyreigazitási jog. Szomorú tapasztalat viszont az is, hogy legtöbb esetben ennek a helyreigazitási jognak is nehezen lehet érvényt szerezni egyik másik lapnál és azt is csak a legszűkebb keretekben, mert a bírói gyakorlat a lapok ellenkezésével szemben nem szokott továbbmenni, az egyszerű cáfolás leközlésének kötelezővé tételénél. Az pedig hogy az ekként meghurcolt 3-dik személy milyen elégtételt nyer, ha hírlapilag