Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A BV.17. és 20. pr.-a és a becsület védelme

fí BV. 17. ÉS 20. §-A. 191 inkriminált nyilatkozat szükséges volt-e az ügyiéi érdekében, s itt a jóhiszeműség kérdése is mérlegelendő. A 17. §. 2. bekezdése kiterjeszti a mentességet peren kívülálló személyek ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés esetére is, egyedül két konjunktív feltételt kívánván meg: a nyilatkozatnak az üggyel való összefüggését és azt, hogy az ügyfél érdekében szükséges volt. A Kúria állandóan elfoglalt álláspontjában már eldöntötte azt a kérdést, hogy ki az ügyfél — nem tekintvén ennek a közvád képviselőjét. Nagyobb jelentőségű azonban ennél a Kúriának 1933. december 11-én hozott és elvi jelentőségűnek tekinthető C. I. 3478. sz. határozata, amely éppen a 17. §. 2. bekezdésével foglalkozik, kimondván azt, hogy a Bv. 17. §-ában foglalt rendelkezésnek alapja az a megfontolás, hogy a szóbeli előadás hevében jogosnak és igazságosnak hitt ügy melletti lelkesedésben kiejtett netán élénkebb, másokra nézve talán sértőnek tarthatott szavak miatti büntetlenség csekélyebb hátrányt okoz, mint az, hogy ezen szavak valódi vagy mesterkélt tartalma a büntető bíróság általi értelmezgetésnek lesz tárgya. A Kúria szerint nem az az eldöntendő kérdés, hogy objektíve helytálló-e a rágalmazó kijelentést tett egyénnek véleménye, hanem az, hogy a tettes az adott helyzetben jóhiszeműen hihette, hogy kijelentése az üggyel összefügg és arra szükség van. Kimondja tehát a Kúria a kir. Tábla döntésével szemben, amely a bűnösséget megállapította, — hogy a tárgyaláson elhangzott tényállítás, vagy a valamely tényre közvetlenül utaló kifejezés akkor is kívül esik a büntethetőség határán, ha a rágalmazó állítás a bűnügyön kívül álló személyre irányul. Egyedüli kritériumnak a Kúria azt vette, hogy a tettes az adott helyzetben jóhiszemű, kijelentése az üggyel összefüggő és arra szükség legyen. A Bv. 17. § miniszteri indoklása szerint szélesebb körűnek kell lenni a nyilatkozat szabadságának oly esetben, mikor a nyilatkozat a másik ügyfélre vonatkozik, mint amikor 3-dik személy (tanú, szakértő, tolmács stb.) ténykedése forog szóban Ezt a gondolatot a 17. § azzal fejezi ki, hogy az első esetben elég, ha a nyilatkozat az ügyre és ügyfélre vonatkozik, a második esetben az a konjunktív feltétel, hogy az az üggyel összefüggő és az ügyfél érdekében szükséges volt. A törvény alkalmazása és magasabb jogi szempontokból a Kúria fenti határozata ellen kifogást emelni nem lehet, bár gyakorlatilag másként néz ki a törvény alkalmazása, mint ahogy azt a törvényhozó megalkotta, vagy esetleg el is gondolta. Itt merül fel az a gondolat, hogy az alább kifejtendő szempontokból van-e szükség új jogszabály alkotásra, vagy a kialakult bírói gyakorlat és törvénymagyarázat alapján miként értelmezze a bíróság a 2. bekezdésben körülírt azt a kritériumot, hogy a nyilatkozat az üggyel összefüggjön és annak megtétele az ügyfél érdekében szükséges legyen. Ennek a kérdésnek az elbírálása az adott esetben magasabb kötelezettséget ró az itélő bíróra. Rendesen