Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A BV.17. és 20. pr.-a és a becsület védelme

190 DR. P. ÁBRAHÁM DEZSŐ tett el van ütve az elégtételszerzés lehetőségétől, mert hiába kíséreli meg a Bv. 20. §-a helyett az 1. §-ban körülírt megtorlás igénybevételét, e törvényhely szerkezete és intentiója teljesen más, mint a 20. § kritériumai, s ez alapon a bíróság a mai, — törvényben gyökerező gyakorlat szerint el sem járhat. Viszont a Btkv. 227. §-a sem helyettesitheti a Bv. 20. §-át. A Bv. 17. §-a a hatóság előtt folyamatba levő ügyben tárgyalás alkalmával használt tényállítás, vagy valamely tényre közvetlenül utaló kifejezéssel elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetére, büntetés kizárási körülményt statuál, illetve mentességet biztosit. (Bv. 20. § 1. bekezdés.) Ez a jog, illetve mentesség az úgynevezett „jus disputandi et defendeni" elvén alapszik. Kérdés azonban, hogy szabad-e a mentességnek odáig terjedni, hogy a védekezés szabadságával visszaélve, tisztességes emberek becsülete és jóhírneve essék áldozatul az ügyfelek vagy védőjük, sokszor a védelemmel nem közvetlenül összefüggő és avégett nem is feltétlen szükséges tényállításainak vagy kifejezéseinek? Köteles-e a bíró az ügyfél és képviselője jóhiszeműségét, ezeknek igazságukba vetett hitét szintén mérlegelés tárgyává tenni és ennek a keretén belül a 17. § 2. bekezdésében körülírt konjunktív feltételeket, illetve azok fennforgását mint az üggyel összefüggő és az ügyfél érdekében szükséges körülményeket bírálat tárgyává tenni ? Nemcsak a törvény rendelkezése, de magasabb jogpolitikai és erkölcsi szempontokból is igennel kell a kérdésre felelni. A Bv. 17. § 2. bekozdésében konstituált az a büntetést kizáró körülmény, hogy az ügyfél vagy képviselője a tárgyalás alkalmával szóval vagy ügyiratban tett nyilatkozatai is, amenynyiben az üggyel összefüggnek és az ügyfél érdekében szükségesek voltak speciális eredménye a Bv.-ben lefektetett annak az elvnek, hogy a védekezés szabadsága nemcsak egyéni, de közérdek is. Ez az elv azonban nem szabadíthat fel üzletszerű, vagy rosszhiszemű rágalmazókat tisztességes emberek becsületébe való gázolásra. A kir. Kúria is ezt az álláspontot foglalja el, midőn kimondotta több ízben, hogy a Bv. 17. 2. bekezdésében körülírt megszükitő feltétel konjunktive kell, hogy fennforogjon. A nyilatkozatnak az üggyel „összefüggése" valamivel szorosabb kapcsolatra utal, mint az, amelyet az első bekezdés „az ügyre vonatkozó" kifejezéssel jelöl meg, tehát az „összefüggés" szerves kapcsolatot jelent, „a vonatkozás" pedig úgy értelmezendő, hogy amennyiben a nyilatkozat semmiféle kapcsolatban nincs az üggyel, az nem részesülhet védelemben. Hogy „szükséges" volt-e a nyilatkozat az azt használó ügyfél érdekében, az eset körülményeinek gondos mérlegelésével a bíró dönti el. Ugy a bírói gyakorlatban kifejezésre is jut az az álláspont, hogy a Bv. 17. §-ban meghatározott büntethetőség kizárása szempontjából esetről esetre kell megvizsgálni, hogy az