Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 2. szám - Az ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTUDOMÁNYRÓL
50 DR. MENDELÉNYI LÁSZLÓ hatatlanul levont következtetés folyamányaként vezet a nemzetközi törvényhozáshoz és a nemzetközi bíráskodáshoz. Az összehasonlító jogtudománynak erre a nagy jelentőségére a kulturállamok különösen az utolsó évszázadban jutottak, amely belátás eredményeként alakult meg Franciaországban a Societé de Legislation Comparée, amelynek kiadásában jelenik meg 1872. óta az Annuaire de Legislation Étrangére, amely mü évenként közli francia fordításban az idegen államok főbb törvényeit. Németországban körülbelül ugyanezen idő óta, 1878.-tól jelenik meg a „Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft"; ezen a téren mint egyikére a legkiválóbb munkáknak, kell utalnom az 1908. és következő években megjelent „Vergleichende Darstellung des Deutschen und Auslándischen Strafrechts" című műre. Mi, magyarok sem késtünk azonban el e tudományág szükségességének felismerésétől. Nemzeti büszkeséggel kell itt megemlíteni Almássy Balogh Pálnak Budán 1835-ben kiadott akadémiai pályamüvét, amelynek címe: „Tekintvén a filozófiát, mennyiben s mily okra nézve vagyunk hátrább némely nemzeteknél ?" És utalnunk kell arra az alapos előadásra is, amelyet Wenczel Gusztáv tartott 1875-ben a magyar tudományos akadémián „Az összehasonlító jogtudomány és a magyar magánjog"' címmel. Ebben az előadásában helyesen utalt Wenczel arra, hogy az összehasonlító módszer alkalmazása az egyes speciális jogokban, mint például: a váltó, kereskedelmi, tengeri, bánya, ipari, vasúti, távirdai, sajtó és büntetőjogokban sokkal egyszerűbb és könnyebb, mint a közönséges magánjogban, aminek oka e jogterület sajátságos természetében rejlik, annak folytán, hogy azon érvényesültek legjobban a nemzeti hagyományok, jogszokások és individualizmus s mert magánjogunk nincs kodifikálva és emellett kizárólag nemzeti jog volt. Kétségtelen, hogy a jogösszehasonlítás eredményes müvelése összeférhetetlen a túlhajtott sovinizmussal és azt teszi szükségessé, hogy az egyes államok többé-kevésbbé feladjanak valamit nemzeti jogintézményeikből és adoptáljanak idegeneket. Már évek óta látjuk a nemzeteknél a törekvést, hogy ilyen áldozatok árán is nemzetközi egyenlő jogot alkossanak állami szerződésekkel. Csak természetes, hogy az ilyen kívánatos együttműködést veszélyezteti az az álláspont, amelyet a hágai váltójogi konferencián egy kis, de történetére nagyon büszke állam képviselője fejezett ki azzal a következő kijelentéssel: „Kormányom — mondotta — készséggel hajlandó lesz egy így elhatározandó világváltójog alkotásához csatlakozni, feltéve, hogy az a mi kereskedelmi törvényünkkel egyezni fog". És ha egyes kiváló irók, mint Albert Corel és Franz Brentano, annakidején azt állították, hogy az államok csak önmagukért felelősek s az államok egymásközti felelőssége ellenkezik az ő szuverenitásuk fogalmával, megállapíthatjuk, hogy ez a
