Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A NEMZETKÖZI ÖRÖKLÉSI JOG VITÁS KÉRDÉSEI

38 IRODALOM. nagy és jó hatással vehetné kezébe megfelelő hatalom birtokában a család fokozottabb védelmét. Amit ma egy bölcs pap, vagy ügyvéd cselekszik, mikor a még együttélő házasíelek hozzáfordulnak tanácsért, azt tenné a végrehajtás hatalmával felruházva a családi bíróság. Preventív intézkedésekkel megelőzné a nagyobb bajok kitörését, bölcs rábeszélésekkel helyre állítaná a békét s ha kell erélyes lépésekkel, sőt büntető eszközökkel törné le az erőszakosdó kötelességszegőt. Aki családjogi ügyekkel sokat foglalkozik, azzal az érzéssel fejezi be Csorna Kálmán könyvének olvasását, hogy ez a könyv nagy szolgálatott tett a magyar családi jognak, amely a magyar jog legkevésbé megművelt területe, holott a közerkölcsök megmentése érdekében a legtöbb gondot kellene reá fordítani. Dr. Virágh Gyula. Dr. Klug Emil ügyvéd és dr. Sárfy Aladár közigazgatási bíró: A magyar illetékjog. Második bővített és javított kiadás. I. kötet. Budapest, 1936. Grill Károly könyvkiadóvállalata. Valamelyik illetékügyi szakíró az osztrák illetékrendszert Ovidius felhívásával „rudis indigestaque moles"-nek, nyers és alaktalan tömegnek nevezte. Ez az elnevezés nem szorítkozik az osztrák illetékjogra, hanem tulajdonképpen a világ minden illetékjogára ráillik, mert az illetékjog már természeténél fogva többé-kevésbbé komplikált, hiszen a forgalmi élet egyes megnyilvánulásait rója meg. Különösen komplikálttá lesz azonban a rendszer akkor, ha az illeték kifejezést olyan kiterjesztett értelemben használjuk, amint azt az osztrák illetéktörvények és azok nyomán a magyar illetéktörvények használják. Az osztrák és a magyar illetéktörvények ugyanis nemcsak azokat a közszolgáltatásokat nevezik illetéknek, amelyeket a német pénzügytani elmélet illetéknek elismert, vagyis amelyeket a fél valamely közhatóságnak egyenesen annak ellenértékeképen fizet, hogy az a közhatóság az ő részére valamely funkciót elvégez, amilyen például a bíráskodás, hanem illetéknek nevezi a jogügyletek után igényelt közszolgáltatásokat is, amelyek pedig, ugyancsak a német illetékteória szerint, nem egyebek forgalmiadóknál, sőt még azokat a közszolgáltatásokat is illetéknek nevezi, amelyeket nem lehet másnak minősíteni, mint papirfogyasztási adónak, mint pl. a bizonyítványok vagy hasonló iratok illetékét. Az is megtörtént nálunk, hogy valamely adónemet nem annyira rendszeri, mint inkább kezelési okokból illetékké alakítottak át, amely szempontból elegendő a kamatilletékre utalnunk, amely a békebeli tőkekamatadó helyébe lépett, míg annak békebeli tejtestvére, a járadékadó az általános keresetadóba olvadt be. Az osztrák illetékrendszer ebben a dzsungelben úgy próbált áttekintést teremteni, hogy az illetékeket lexikographikus módon betűrendbe foglalta, s ez a rendszer állott fenn nálunk is hosszá évtizede K óta: hiszen mindenki ismeri a László-féle kommentárt és az ahhoz fűzött betűrendes tárgymutatót, amely tulajdonképen csak javított és bővített kiadása volt az 1850. évi osztrák ideiglenes illetéktörvénynek. Ezen a rendszeren első ízben, de egyelőre még tudat alatt, a törvénykezési illetékről szóló 1914. évi XLIII. t. c. ütött rést, amely az új polgári perrendtartás életbeléptének előestéjén a polgári törvénzkezéssel kapcsolatos illetékekeket egy rövid, 93 szakaszos, de mégis kimerítő kódexbe foglalta. Ugyancsak rést ütött a betűrendes illetékrendszeren az 1918. évi XI. t. c, amely a vagyonátruházási illetékekre voatkozó anyagi es alaki rendelkezéseket hatályon kívül helyezve, azok helyére új rendelkezéseket léptetett. Ez az utóbbi törvény, amelyet egyébiránt rövid fennállás után felváltott a jelenleg is életben lévő 1920: XXIV. t. c, már tudatosan ütött rést a régi rendszeren, mert ennek a törvénynek a szerkesztője, dr. Vargha Imre akkori közigazgatási bíró, az egész illetékjogra kiterjedő és az osztráktól eltérő rendszer tervével állott ki a porondra: az volt a terve, hogy az illetékjogot belső összefüggések alapján alko-