Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8-9. szám - A törvényhozó akarata

296 ALFÖDY EDE. A törvényhozó akaratáról általában fel lehet és fel is kell tételezni, hogy alkotásai az eszményiség színvonalát a lehetőségig megközelíteni kívánják. Az ideális törvényhozói akarattól távolállónak kell tekinteni azt a szándékot, hogy a törvény változatlanul és teljes mértékben olyan életviszonyokra vonatkozóan is érvényesüljön, amely életviszonyok előre nem sejtett változásokon mentek át vagy egészen újak és emiatt a régi életfölfogás légkörében keletkezett törvényekkel össze nem egyeztethetők. Az ideális törvényhozói akaratról fel lehet és fel is kell tételezni, hogy minden megalkotott törvényhez fehér lapot mellékel a jövendő idők és a bíró részére azzal a felhatalmazással, hogy az élet és a bíró az életviszonyok és és életfelfogások olyan új alakulása és olyan gyökeres és tartós változása esetében, amely alakulások és változások előre sejthetők nem voltak, azt a fehér lapot a törvény erejével megfelelően kitöltse. Azzal könnyű tisztába jönni, hogy a lehető legtökéletesebb törvényhozói elgondolások is olyan körülmények folytán, amelyek bekövetkezése a törvény megalkotásakor előre látható nem volt, részben vagy egészen, ideiglenesen vagy végleg az élettel összeférhetetlenekké válhatnak. A nehézség annál a kérdésnél kezdődik, hogy lehet-e nyugodtan a bíró kezébe olyan sorsdöntő hatalmat letenni, amelynél fogva a bíró, aki a törvényt szolgálni hivatott, annak ura is lehet? Ily fölhatalmazás valóban aggodalmas és a válságos helyzet megoldásának erre az útjára csak akkor szabad rátérni, ha a fölhatalmazás kisebb veszedelmet jelent, mint amilyent azzal elhárítunk és ha egyúttal a bírói önkény lehetősége ellen megfelelő korlátokról gondoskodunk. A most bekövetkezett történelmi fordulópont tömegesen termel olyan életviszonyokat, amelyek a még érvényben levő törvények megalkotásakor sejthetők sem voltak és amelyek a fennálló jogrenddel összhangba nem hozhatók. Az ősrégi jogelvek és a vadonatúj életviszonyok összeboronálása nem lehet áldásos és ezenkívül az összeboronálással az úgynevezett jogrend is olyan rossz hírbe keveredik, hogy legjobb hivei is könnyen elfordulnak tőle. Ha megtűrjük, hogy azok az összeütközések, amelyek a letűnt idők szelleme és a mindennapi élet követelményei között napirenden vannak, a letűnt idők szellemének a diadalmaskodásával végződjenek, akkor bele nyugodtunk az élet értékének a lecsökkentésébe és a jog tekintélyének leromlásába. Általánosságban nem fér kétség ahhoz, hogy a jogalkotás terén a bíró nem veheti fel a versenyt a törvénnyel, de a törvény és a biró vetélkedésének ez az esélye egészen megváltozik akkor, ha olyan életviszonyok eligazítására kerül sor, amely életviszonyok bekövetkezése az érvényben levő törvények megalkotásakor még megközelítően sem volt elképzelhető. Amikor valamely történelmi korszak különleges sajátságainak az isme-