Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8-9. szám - A törvényhozó akarata

294 ALFÖLDY EDE. ségének elhárítható akadályait a lehetőségig el nem hárította. A jog magára is vessen, ha az erőszak alkalmazását fölöslegessé tenni nem tudja. Azok közül az akadályok közül, amelyek a jog életképességének az útjában állanak, szembetűnővé kezd válni az úgynevezett törvényhozói akaratnak a jogalkalmazásban élettelenül merev érvényesülése. Az életviszonyok gyors átalakulásának szédületes iramában a jognak az új időkhöz való hozzásimulása terén a jogalkotás nagyon rászorul a jogalkalmazás segítségére, ez a segítség azonban mindenek előtt maga után vonja a törvényhozó akaratára vonatkozó jogelvek revíziójának a szükségességét. A jognak egyik legnagyobb erőssége rejlik ugyan abban a képességben, amelynek következményeként bizonyos jogrendi állapotok álladósulnak és föl nem boríthatok, de amikor ezek az állapotok nemcsak szórványosan, hanem tömegesen és nemcsak átmenetileg, hanem véglegesen tarthatatlanokká válnak, akkor a törvényhozói akarat merev érvényesülése pusztulást jelent és a merevségnek hajlékonysággá és rugalmassággá kell átalalakulnia. A jognak az életképességhez szükséges rugalmassága érdekében alapos revízióra szorul mindenekelőtt a törvényhozó akaratának a lényege felől uralkodó felfogás. Tagadhatatlan, hogy a törvénytiszteletnek babonás bűvöletté fokozódása nem csekély mértékben járul hozzá a jogrend biztosításához és az is kétségtelen, hogy ezen a téren az okoskodás szabadságának korlátozatlansága zűrzavarokat okozhat, de viszont az ellenkező álláspont, különösen történelmi fordulópontoknál katasztfrófális következményeket vonhat maga után. A világtörténelem olyan fordulópontjához érkeztünk, ahol a jog konzerváló erejének éppen a jótékony hatása csökken és fényoldala sötétül, sőt ártalmassá is válik és ennélfogva ebben az irányban gyors leszerelésre és új beállításra van szükség. Ettől a változástól, amelynek az ideje feltartóztathatatlanul érkezett el, még akkor sem szabad visszariadni, ha tudjuk, hogy a legtökéletesebb reformok sem jelentenek hiánytalan boldogságot. Eszményi elgondolás szerint a törvényhozó akaratelhatározása az állam legjobbjainak a lehető legnagyobb tudással és lehető legtisztább lelkiismerettel megalkotott közös müve, amely mű megalkotása mindazoknak az ismereteknek a fölhasználásával történt, amely ismeretek, a világ bölcseinek, tudósainak és más kitűnőségeinek tanításaiból évezredeken át fölhalmozódtak és rendelkezésre állanak. Ilyen akaratelhatározásnál üdvözítőbb emberi alkotást képzelni sem lehet és ennélfogva általánosságban valamint rendes körülmények között szentségtörés volna a*legmagasabb rendű akaratelhatározásnak vakon nem engedelmeskedni. Ámde a lehető leggondosabb előretekintéssel megalkotott törvény is zsákuccába kerülhet és az is megtörténik,