Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - Az ellátás ellenértékének érvényesíthetősége az alkalmazott betegsége esetében

272 DR. SCHWARTZ TIBOR Egyébként Hueck a fennt érintetett német munkaügyi döntés megbeszélése kapcsán kitart álláspontja mellett és főleg azt domborítja ki, hogy épen a német B. G. B. 242. §-ára való utalás nem helytálló, mert kérdéses, hogy a forgalmi szokásokra és a „Treu und Glauben"-ra való tekintettel okadatolt-e a természetbeni járandóságok utólagos pénzbeli egyenértékének a megítélése. Nézzük azonban most már a kérdést hazai jogszabályaink mellett. A K. T. 56. §. olykép intézkedik, hogy a kereskedősegéd, ki szolgálata teljesítésében vétlen baleset miatt ideiglenesen gátoltatik, ezért igényeit a fizetés és ellátáshoz el nem veszti. E kedvezmény azonban őt csak hatheti időtartamra illeti meg. A K. T. fenti rendelkezése egyezik a német K. T. 63. §-ának első bekezdésével, viszont azonban a hazai törvényünkben hiányzik a német K. T. 63. §-ának Il ik bekezdése, mely szerint nem számíthatók be azok az összegek, melyeket az alkalmazott ez esetleges baleset vagy betegségbiztosítás címén kap. Végül kimondja még a német törvény, hogy a fentiekkel ellenkező megállapodás semmis. Már most minthogy a hazai törvényünk nélkülözi a német törvény második bekezdését, elesik ama vitának lehetősége, mely annak idején, sőt még ma is annyit foglalkoztatja a német jogászköröket, hogy az eltérő megállapodás kikötésének lehetősége csak a 63. §. második bekezdése, vagy annak első bekezdésére is ki van zárva. Hazai viszonylatban most már csak az a kérdés marad fenn, hogy bir-e hatállyal egy a K. T. 56. §-ával ellenkező kikötés. Álláspontom szerint nem, mert ez ellenkeznék ama szociális célzattal, mely azt tartotta szemelőtt, hogy betegség esetén az alkalmazott bizonyos ideig a fizetést illetőleg biztosítva legyen. Támogatja ezt a nézetet az a körülmény is, hogy az 1910/1920. M. E. rendelet 23. §-a is cogens rendelkezéseknek minősíti azokat a szabályokat, melyek nyilvánvalólag a munkavállalók szociális érdekeit tartják szem előtt. A magánjogi javaslatunk, de lege ferenda annak 1560. §-ában olykép intézkedik, hogy: „a munkavállaló nem veszti el jogát a munkabérre azzal, hogy saját személyében beálló okból, de hibáján kívül, aránylag rövid időn át a szolgálat teljesítésében akadályozva van". Ily esetben munkabérébe be kell tudni azt, amit a szolgálatot akadályozó körülmény következtében kárpótlásul máshonnan kap; magánintézettől viszterhes szerződés alapján kapott kárpótlást azonban csak abban az arányban, amelyben a munkaadó az intézetnek fizetett ellenértékhez a sajátjából hozzájárult. Mint látjuk, a hazai javaslatunk és a K. T. 56. §-a tekintetében ugyancsak nincs meg az összhang; az 1910 1920. M. E. rendelet pedig az alkalmazott betegsége esetére rendelkezéseket nem tartalmaz.