Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - A német nép büntetőjoga

268 DR. AUER GYÖRGY bizonytalanság feneketlen ingoványába. Helyesen emeli ki a szerző azt is, hogy az államhatalom egységes érvényesülése szempontjából is mennyire veszélyes lehet, ha az ország minden bíráját oly körül nem határolt hatáskörrel ruházunk fel, mint amelyet az analogikus alkalmazás megkíván. De mindezektől függtelenül sokkal kisebb a száma azoknak az eseteknek, amikor a törvény hiánya teszi lehetetlenné, hogy a bűnöző elnyerje büntetését, mint azt az analógia szószólói hirdetik. A különböző bíróságok tevékenységét figyelve, világosan észlelhetjük, hogy a tehetetlenségnek a törvény - hiányával való magyarázgatása nem annyira a törvény fogyatékosságának, mint inkább a jogászi gondolkodás, a bírói rátermettség alacsony fokának az ismérve. Állást foglal végül a szerző az „Unternehmensstrafrecht"nek a legutóbbi német tervezetekben is felbukkanó eszméjével szemben is. A puszta elhatározásnak a befejezett cselekménynyel való egyenrangusitása, az akaratmegvalósítás fokának teljes figyelmenkivülhagyása nem csak a büntetőjog alapelveivel, hanem az erkölcs alapfogalmaival is ellenkezik. Nem téved ezért a szerző, amikor megállapítja, hogy az ily tisztán subjektiv akaratbüntetőjog összeegyeztethetetlen benső ellenmondásokat hord magában. Nem lehet elfogadni tehát oly elveket sem, amelyek mellett a kísérletnek és a befejezett cselekménynek egyenlő a büntetése. Mint a klasszikus iskola neveltje, a szerző keményen száll sikra az akaratszabadság mellett. Jóllehet a büntetőjogban az indeterminismus meghatározás alatt szerinte sem kell e fogalomnak filozófiai vonatkozásait is érteni és ez csupán az erkölcsi felelősség álláspontjának elfogadását jelenti, a munka messzemenő és hosszadalmas (267—289) fejtegetéseit feleslegeseknek tartjuk. A régi vitás kérdések tisztázottaknak tekinthetők. Az ujabb psychológíai és elmekórtani problémák pedig még sokkal homályosabbak és kiforratlanabbak, semhogy azokkal a jogtudósnak a maga fegyvereivel szembe keljen szállnia. A túlzásba vitt vitatkozás gyakran a szélmalomharc komikumával hat. E — természetesen — csak a leglényegesebb kérdésekre szorítkozó megbeszéléssel célunk első sorban az volt, hogy reámutassunk a német jogtudománynak egyik legfrisebb, de komoly figyelmet és tudományos elismerést is érdemlő termékére. A tudós szerző nem óhajt pillanatnyi sikereket elérni és különösen nem törekszik érdemeket szerezni azoknál, akik szemében a modernség, a reform azt jelenti, hogy épen az ellenkezőjét kell csinálni annak, amit eddig helyesnek tartottunk. A nagy tudományos apparátus, a korábbi és az ujabb irodalom lelkiismeretes feldolgozása kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a szerző nem csupán elveiben, hanem munkamódszerében is a klaszikus iskola követője. Egyaránt tanulhat a munkából az elmélet és a gyakorlat embere.