Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - A rehabilitáció

250 DR. NÉMETH PÉTER Ítélet hátrányos jogkövetkezményeinek megszüntetéséről." Sajnos ezt a javaslatot nem tárgyalták és hazánk a mai napig nélkülözi ezt az igazán humánus intézményt, amely kétségtelenül hatásos fegyver lehetne a további bűnözés megakadályozására, egyszersmind megérdemelt jutalma a megtért és megjavult bűnösnek. Legyen szabad az alábbiakban, figyelembe véve a hazai viszonyokat a rehabilitáció módjára vonatkozó szerény észrevételemet előterjeszteni. A rehabilitáció, mint a bűnbocsánat gondolata nem tűr megosztást, amiből folyik, hogy akit akár kihágás, akár vétség, akár bűntett miatt bármely büntetésre elítéltek, a rehabilitációból kizárni nem lehet. Nem igazságos kimondani azt, hogy a lopás miatt elítélt rehabilitálható, a rablás miatt nem. az öt évi fegyházra ítélt visszanyerheti becsületét, de a hat évre elitéltet ettől el kell zárni. A rehabilitáció indoka a megjavulás és jutalma a visszaadott becsület. Ez a megjavulás a súlyos bűntett miatt hosszú időre elítéltnél éppen úgy bekövetkezhet, mint a vétség miatt rövid fogházbüntetésre itéltnél. Ha van rehabilitáció, akkor arra minden megjavult bűnös igényt tarthat. Természetes, hogy a feltételeknek a bűnösség arányához kell alkalmazkodniok. Aki súlyosan vétkezett, annak hosszú ideig kell igen jó magaviseletet tanúsítania, de amíg él, a reményt arra, hogy becsületét visszaszerezheti, tőle elvenni sem nem célszerű, sem nem igazságos. Ha az életfogytig tartó fegyházra itélt jól viselte magát 15 évig a fegyházban, kiszabadul, miért ne rehabilitáljuk azt, aki a fegyházból kiszabadulva, hosszú ideig bizonyította teljes megjavulását. Az a gondolat, hogy még visszatérhet a bűnös, mint teljes jogú és értékű ember a társadalomba, olyan hatalmas erőt rejt magában, amely mindennél erősebben szorítja a komolyan megtérni akarót a jó útra. Ugyanez a szempont irányadó a visszaesőknél. Magától értetődik, hogy a visszaesőt hosszabb ideig kell próba alá venni. Semmi sem indokolja, hogy a katonai bíróságok ugyanazon feltételek fennforgása esetén mint a polgári büntető bíróságok, ne rehabilitálhassák azokat, akiket ők ítéltek el. Miután a királyi (államfői) kegyelem következtében elengedett büntetés nem egyhatályú a rehabilitációval, amint az elévülés folytán bekövetkezett büntethetetlenség sem; méltányos, hogy úgy a kegyelem, mint az elévülés esetén helye legyen a rehabilitációnak, mert itt az erkölcsi hatások rehabilitáció nélkül fennmaradnak. Végül nem helyes kizárni a holtak rehabilitációját sem, ha egyébként a kivánt feltételek fennforognak és ezt az elhalt özvegye, vagy közeli hozzátartozói kérik. Ugyancsak meg kell engedni a büntetés feltételes felfüggesztése esetén a rehabilitációt, ha a próbaidő kifogástalanul