Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A salamoni itéletről, figyelemmel a fél személyes meghallgatására.(Pp.226 pr.)

14 DR. KAHTAL IGNÁC a) kell, hogy az ítélő bíróban az ítélkezésre való isteni szikra, avagy mai nyelven : elhivatottság lakozzék; b) kel!, hogy ennek folytán meglegyen benne az önmagában való bizalom ; c) kell, hogy nagy emberismerettel legyen megáldva, úgyhogy meglássa, melyik anyának indul meg a szive; d) kell, hogy uralkodjék a vita anyagán; e) kell, hogy a nép az ítélet hallatára leboruljon annak helyessége előtt; f) alfának és ómegának pedig kell: szívbéli értelmesség és szívbéli bölcsesség.*) * * * A büntető igazságszolgáltatás terén itt-ott, — sajnos itt is ritkán, — találkozunk egy-egy salamoni ítélettel, '— a polgári igazságszolgáltatásban jóformán sohasem. Ennek okát abban látom, hogy amíg a büntető eljárásban kivételt alig-alig tűrő szabály a félnek (gyanúsítottnak, vádlottnak, elitéltnek) személyes meghallgatása, addig a polgári perben a fél személyes meghallgatása (Pp. 226. §.) csak megengedett aktus, a gyakorlatban pedig a bíróság vagy egyáltalán nem, vagy nem elég belterjesen él az engedelemmel. Ez pedig az Ítélkezésnek egyáltalán nem válik előnyére. Akármily laposnak is látszik ugyanis az az igazság, hogy miként a büntető perben, akként a polgári perben is emberekről és azok cselekedeteiről van szó, — mondom, akármilyen laposnak is látszik ez az igazság: az mégis csak igazság. Ebből pedig folyik, hogy az ember cselekedetét helyesen csak akkor bírálhatjuk el, ha elbíráljuk az embert is. Nem a cselekedetet és embert általában, hanem a konkrét cselekedetet és a konkrét embert. Si duo faciunt idem, non est idem. „Besser vom Klugen eine Ohrfeige, als vom Dummen ein Kuss." A polgári ítélkezés, ha nem foglalkozik az emberrel, hanem csak a cselekedetekkel, nagyon hamarosan légüres térbe kerül. Meg kell néznünk azokat, akiknek cselekedetei felől ítélkeznünk kell, meg kell néznünk őket és beszélnünk kell velők, mert csak így tudhatjuk meg, hogy „melyiknek a szive indult meg gyermekén." Ez ugyanis minden perben az ügydöntő kérdés. A fél személyes meghallgatásának eme nagy fontossága dacára az intézmény mégis nagyon-nagyon elhanyagolt, alig * Ismeretes a következő exegesis : A bölcs király már a gyermek kettévágásának elrendelése előtt tudta, hogy a két nő közül melyik az anya. Egyikök ugyanis a tárgyaláson folyton eként fogalmazta mondanivalóját: Az élő gyermek az enyém, a holt gyermek a tied, — a másik nő meg eként: A holt gyermek a tied, az élő az enyém. Vagyis az egyik az élő gyermekkel kezdte a mondatot, a másik pedig a holttal. Lélektani szabály lévén, hogy ami a legjobban foglalkoztatja a szivet, az tolul leghamarább az ajakra, anyának az volt felismerendő, aki a mondat elejére az élő gyermeket tette !! Az exegesis naiv és gyönge, -- de mégis dicséri az exegéta éles szemét, már tudniillik fizikai értelemben vett éles szemét.