Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Az élő magyar szerzői jog

AZ ÉLŐ MAGYAR SZERZŐI JOG. 211 Alföldy helyesli azt a gyakorlatot, mely a nemtulajdonképeni írói müvek tekintetében igen messzemenően honorálja annak a minimális szellemi erőfeszítésnek a lehetőségét, amely árjegyzékek és más hasonló összeállítások létesítéséhez szükséges. Az ilyen munkák tulajdonképen nem is szellemi alkotások, egy helyesen berendezett szerzői jogi törvényben csak a kültelken lehet helye a szabályozásuknak, amely csak olyan, mint a szerzői jog, de valójában csak célszerűségi szempontból kerül a szerzői jogi törvénybe. Ezeknél az eredetiség csak az időbeli elsőbbségben állhat az anyag összeállításának módját illetően, de épen ezt a szempontot nem domborítja ki eléggé a Kúria judikaturája. A jellegzetes költői alak védelme sem szabatos megfogalmazása a tételnek: szerzői jogi védelem tárgya csak mü lehet, s ilyenkor a védelem alakja az, hogy a jellegzetes költői alak szerepeltetése az ily alak megteremtőjétől származó mü folytatásának a benyomását kelti. Közzététel alatt nem helyes csupán azt a folyamatot érteni, amellyel a mü első ízben kerül a nyilvánosság elé; ennek a felfogásnak nincs nyelvi alapja. Szerzőtársi viszony elvileg nem létesülhet a felek akaratából, mert a szerzői jog forrása nem az akarat, hanem az intuíció, irracionális szellemi alkotási folyamat; csak tételes törvény részesítheti egy megítélésben a szerzővel azt, akit a szerző ügylettel szerzőtárssá fogadott. Szerzőtársakról csak élnem különíthető alkotások egysége esetében lehet szó. A személyiségi jog nem szűnhet meg a szerző halálát követő ötven év elteltével, mert a szellemi vonatkozás, mely a szerző és müve közt fennál: örök. A cím szerzői jogi oltalomra csak akkor tarthat számot, ha egymagában is szellemi alkotásnak tekinthető. Nem helyes de lege ferenda a bitorlást gondatlanság esetén is büntetni, még kevésbbé helyes a büntetés kiszabását polgári bíróságra bízni. Ez a fejetetejére állítása minden logikának. Adhezionális per van a magánjogi igény tekintetében a büntetőper keretében, de megfordítva teljesen elfogadhatatlan: nincs is számbavehető ország szerzői jogában ilyen rendelkezés. Nem helytálló ellenérv, hogy a törvény a megbüntetést úgyis a sértett akaratától teszi függővé. Ugyanez áll minden magánindítványi cselekményre, mely mégis büntetőbíróság elé tartozik. A szerzői magánjogi kérdések bonyolultsága sem elég indok, mert a Bp. 5. §. módot ad a bírónak, hogy ilyenkor polgári perre utasítson. A Szt. 25. §. a szóbanlevő vonatkozásban bizony foszszilis maradvány: múzeumba, nem törvénybe való. Az elkobzás a Kúriának Alföldy részéről nem helytelenített felfogása szerint csak fakultatív: a törvény szerint az ott megjelölt tárgyak „elkoboztatnak", ez pedig nem bízza az elkobzás elrendelését a bíró belátására. Nem kifogásolja Alföldy a nem színpadi előadás szerzői jogi oltalmának hiányát, amelyet - rádión kivül — nem tekint a szerző jelentősebb érdekének, holott a szavalás művészetének mai folyton fokozódó térfoglalása mellett, a szavalókórusolí korában már mindenesetre más a helyzet, különös