Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Az élő magyar szerzői jog

212 BÁLÁS P. ELEMÉR tekintettel a grammofon nagy elterjedtségére is. Az előadás nyilvánossága tekintetében de lege ferenda helyes a nyilvánosságnak az a messzemenő kiterjesztő értelmezése, mely csak a „családiasság és háziasság" körét zárja ki ebből, de lege lata azonban aggodalmas. Kifejezett törvényi szabály kellene erre is, mely azonban nem a nyilvános előadást védené, hanem az előadást általában, és csak kivételt tenne a házi és iskolai körben való előadásra. Kissé túlzottnak tartjuk a Kúria gyakorlatát a vendéglős stb. felelőssége tekintetében, különösen a vendégek részéről elkövetett jogosulatlan előadást illetően. Az arcképközlési szabadságot nem helyes kiterjeszteni a kirakatokban közszemlére tételre. De nem helyes az a korlátozás sem, hogy csak a jelentékeny közéleti működést kifejtők arcképét közölhetik az újságok, nem általában a napi események szereplőit. Ebben a vonatkozásban de lege ferenda csak arról kell gondoskodni, hogy bűntettesek stb. arcképeit ne lehessen közölni. Nem helyes az a szóhasználat, amely a szerzői jogot a dologi jog fogalma alá sorolja, holott a kettő egy magasabb osztályfogalom alá tartozik: az abszolút jogok osztályába. Az ilyen nemszabatos terminológia akadályozza a szerzői jog lényegének átértését. A szerzői jog tárgya a szellemi alkotás, melynek a dolog csak hordozója, s a dologra vonatkozó jog élesen szembenáll a szellemi alkotásra vonatkozó joggal, amint ez Alföldy fejtegetéseiből is megállapítható. Ezek a fejtegetések egyébként sokkal nagyobb tartózkodással tárgyalják a szerző jogállását, mint Alföldy felfogása egyéb vonatkozásban. Kifogásaink sorozatának végére hagytuk azt a két pontot, ahol legnagyoöb jelentőségű az ellentét Alföldy tanítása és saját felfogásunk közt. Egyik a rádió szerzői jogi jelentőségére vonatkozik, másik a mozgófényképészeti alkotásra vonatkozó szerzői jog kérdésére. Ami a filmre vonatkozó szerzői jogot illeti, ezt a Kúria és Alföldy a német-osztrák szerzői jogi tervezet nyomán konstruálja meg úgy, hogy a film alkotásában részes közreműködők szerzői jogát a vállalkozóra tekinti átszállottnak. A különbség csak az, hogy az említett törvénytervezet értelmében a szerzői jogok a törvény erejénél fogva szállnak át, Alföldy szerint pedig az egyes — szerzői jogi oltalmat élvező tevékenységgel — közreműködők és a filmvállalkozó közt létrejött szerződésnél fogva. Gyakorlati szempontból teljes mértékben helyes az, hogy a film értékésitési joga a vállalkozót illeti. Elméleti szempontból azonban nem tartjuk elfogadhatónak az emiitett konstrukciót. A hatályos törvény nem határozza meg, kit illet a filmre vonatkozó szerzői jog. ebben a tekintetben tehát szabad keze van a tudománynak és a gyakorlatnak. Ehhez képest csak a realitást kell arányadónak venni, úgyszintén az igazságosság elvét. Már pedig a reálitás az, hogy — mint a Kereskedelmi Jog 1934. évi jubiláris számában kimutattuk — a mozgófényképészeti alkotás valóságos létrehozója a tőke, melynek jelen-