Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Az élő magyar szerzői jog

AZ ÉLŐ MAGYAR SZERZŐI JOG. 209 ságában a teherbiróképesség végső határáig igénybe veszi a törvényhozó racionális akaratának vélelmét, amikor egy-egy első tekintetre egyszerű (schlicht), de valójában rendkívül merész logikai operációval óriási távolságokat hidal át. Meg kell állapitanunk, hogy egy olyan magánjogi rendszerben, amilyen a miénk, ahol a bíró általában törvénytől meg nem kötve ahhoz szokott, hogy a jogot materiális megfontolások alapján, az élet szükségleteinek megfelelően és az igazságosság elvét alkalmazva fejlessze, nagyon természetes, ha a bíró szabadabban mozog olyan területen is, ahol a tételes törvény több megkötöttséget létesít, mint a magánjog egyéb területein. Az így iskolázott bíró érdekmérlegelő tevékenysége fejlettebb, sikeresebb, mint olyan jogrendszerben, ahol a megkötöttség a szabály, s a mienkhez hasonló jogrendszerben a bírónak a tételes törvény alkalmazásában is több szabadságot kell tulajdonítani, mint a túlnyomóan törvénnyel szabályozott jogrendszerekben. A mi magánjogi rendszerünkben a bíró ahhoz szokott, hogy kizárólag az igazságosság elvét és az empirikus életvalóságot tartsa szem előtt, de másfelől értékesítse a müveit államok jogfejlődésének elfogadható eredményeit is. Mindez jellemzi a mi legújabb szerzői jogi judikaturánkat is, különösen amióta Alföldy Dezső lett a szerzői jogi ügyek kúriai előadója. A könyvében ismertetett bírói határozatok indokolását a helyes érdekmérlegelés mellett a szerzői jogi törvényhozás külföldi alkotásainak és az egyetemes szerzői jogi irodalom eredményeinek sokszor csak a sorok között szerénykedő felhasználása igen előnyösen jellemzi. Mindaz a dicséret, amit az Alföldy Dezső előadásában hozott határozatokról ebben az irányban elmondhatunk, áll arra is, ami Alföldy könyvének a judikaturától független fejtegetéseire vonatkozik. A bírói gyakorlat nem nyilatkozhat meg a törvény minden rendelkezése tekintetében, s így vannak a törvénynek olyan rendelkezései, amelyeknek kifejtése a tudomány fegyvereinek közvetlen használatát kívánja. Ebben a vonatkozásban is az érdekek gyakorlatias és igazságos mérlegelése, valamint a külföldi jogfejlődés és a jogtudomány eredményeinek, valamint — nem utolsó sorban — a törvénynél sikerültebb — 1921. évi — miniszteri indokolás felhasználása jellemzi Alföldy módszerét. Ez a felhasználás a lényeg biztos felismerésével nagyon tömören, a legszükségesebb utalásokkal történik a külföldi jogforrásokra. Ezen a téren Alföldy fejtegetéseit a teljes elméleti felkészültség jellemzi, de egyúttal a teljes, hivalkodástól ment egyszerűség is az előadásban. Látszólag nem nagy jelentőségű, de a könyv gyakorlati hasznát tekintve kiemelést érdemel, hogy az egyes magyarázatok mellett a szerző mindenütt utal az összes kapcsolatos rendelkezésekre, ami hatályos szerzői jogi törvényünk rendszerében, mely az örökös