Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Az élő magyar szerzői jog

208 BÁLÁS P. ELEMÉR Ha már most minősíteni akarjuk a jogfejlesztésnek szóbanlevő bírósági módját, mindenekelőtt határozottan meg kell állapítanunk, hogy ez nem az úgynevezett szabadjogi módszer alkalmazása. A szabadjog lényege az, hogy a bíró felülemelkedhetik a törvényen és a rossznak talált törvényt félreteheti és új jogtétellel helyettesítheti. Erről ezúttal nem lehet szó. Egészen formális logika szemszögéből lehetne ugyan azt mondani, hogy az is ellenmondás a törvénynek, ha pozitív tételt állítunk fel ott, ahol a törvény — a taxáció folytán — azt a kijelentést teszi, hogy nincs jogszabály, nincs jogosítvány, nincs jogi oltalom. Ez azonban sokkal kevesebb a szabadjogi elintézésnél, amelyről lényegében csak ott lehet szó, ahol egy pozitív tartalmú tételes jogtétellel helyeznek szembe egy másik, más irányú pozitív jogtételt, mely nem technikus tételes szabály. A szerzői jogi judikatura törekvésében nem irányul a törvény szabályozása ellen, legfőbb irányítóként a törvényt tekinti. De egyébként sem lehet szó szabadjogi beállításról. Kohler, a szabadjogi irány atyja azt mondja, hogy a helyes jogfejlesztés sokszor megy végbe a törvény szemszögéből rossz indokolás alakjában, amikor a kor jogérzete megváltozott és a tételes jogot már nem tartja megfelelőnek. A szerzői jogi judikatura ebben az irányban sem szabadjogi a már említett indokra tekintve. A bírói gyakorlat valóban a törvényt kívánta érvényre juttatni a törvény rejtett értelmének — mondhatnánk végső lényegének — kibuvárlása utján. Más kérdés, meddig mehet az ily lényeg értékesítése olyan törvénnyel szemben, mely ezt a lényeget nem juttatja teljes mértékben kifejezésre. Az a módszer, amelyet legfelső bíróságunk alkalmazott, az érdekmérlegelésnek a tételes jogot respektáló, de a formális logika helyett az élet gyakorlatias logikáját érvényre juttató, hasznossági jellegű módszere. Objektíve mindenesetre a szélső határán van az érdekmérlegelő tevékenységnek a bírói gyakorlat szerzői jogot fejlesztő eljárása és — a taxáció folytán — abba az irányba mutat, ahol a szabadjog kezdődik. A törvényszöveg felhasználásának módszerét új jogtételek kifejtésére élénken jellemzi pl. a változtatások ellen irányuló személyiségi jog elismerése a legfelső bíróság gyakorlatában: a Szt. 3. §. 3. bekezdése a szerző változtatásai ellen védi azt, akire a szerző jogát átruházta, tehát ebből a törvényhozónak arra az akaratára kell következtetni, hogy meg akarta védeni a szerzőt is harmadik személytől eredő változtatás ellen. Másik jellemző példa az ábrázolt személy jogának elismerése arckép tekintetében: ha a törvény a megrendelő jogának megsértését szükségesnek látta megtorolni, annál inkább állhatott a törvényhozó szándékában az, hogy az ábrázolt egyén személyiségi jogának ilyetén sérelme miatt elégtételt adjon. Ezek a példák dicséretes esetei egy elmaradt és hiányos törvény pótlására irányuló törekvésnek, de módszerük a maga elfogulatlan-