Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Az 1792. évi Codex de delictis eorumque poenis néhány érdekesebb rendelkezéséről

172 DOMBOVÁRY GÉZA dés esetén megengedi a fiatalkoruaknak halálra ítélését — közkereset alá vonhatók ugyan, de halálra nem ítélhetők. Kötelezővé tette az aggvoltuknál fogva testileg-lelkileg leromlottak büntetésének enyhítését; a 16-24 évesek büntetése pedig csak pro prudenti judicis discretione enyhítendő. Az elévülés kérdéseit is az eljárási rész szabályozza. A szó mai értelmében vett elévülést azonban voltaképen nem ismer. E szerint ugyanis „in casibus, ubi delicti auctor cognitus fűit praesscriptio in delicíis et quidem generaliter locum non habét". Jogtörténelmi irodalmunk eddig kevéssé foglalkozott ezzel a jogterülettel. A Praxis Criminalis „antiquatio" cimen tárgyalja, és csak a halálos büntetéssel sújtott bűncselekmény elévülését nem ismeri; egyéb esetekben 5, 10 és 20 évi elévülési időt statuál, nyilván (— amennyiben nem distingvál —) a jogerős büntetésre is kiterjedő hatállyal, íróink pedig általában a 15—20 éves elévülési időt ismerik, de az elévülés tekintetében éppenséggel nem mindig egyezik fölfogásuk. Viszont a javaslat idézett rendelkezése szerint, ha a bűncselekmény elkövetése óta hosszú idő tellett el, és ezenközben a tettes tisztességes magatartása bizonyítást nyert, úgy egy évet meg nem haladó szabadságvesztésbüntetéssel sújtandó cselekmény vádja alól fölmentendő, mert ily esetben már úgyis bekövetkezett „a büntetés egyedüli célja a javítás." Szóval: a mi Btk-nk 125. §-a által megvalósított u. n. bírói kegyelem ! Főbenjáró büntetéssel sújtott bűncselekmények 20 mások 10 év leforgása után szűnnek meg ítélettel büntethetők lenni, persze csak a fönnjelzett körülmény igazolása esetén. E tekintetben hát szintén újít. Az ítélet hozatalát vádlott távollétében contumacialiter, de ilyenkor is csak szabályszerű bizonyítási eljárás lefolytatása után engedi meg; a próbák hiányosságánál fogva fölmentést, non satis probata accusatio esetén megengedi, mikor is a biztosítékot adni nem tudó vádlott, kezesség esetét kivéve, fogva tartandó ugyan, de másrészt arra kötelezi a bírót, hogy a teljesen felmentő ítéletben kártérítés megítélésével szolgáltasson elégtételt az ok nélkül meghurcoltnak. Perorvoslati része nem köti meg a fölülvizsgálati fórum kezét, amennyiben a bíró bölcs belátására bízza: mikor változtatja meg, mikor hagyja helyben az alsó fok ítélkezését. Ma jogtörténelmi emlék, de — legalább mutatis mutandis — megvalósítandó reform is ! A felsőfok nem volt „el- és visszautasító gép", mert a Grosschmid szerint is legnagyobb bölcsességet igénylő, mert élettapasztalatok alapján elbírálandó ténykérdés fölülbirálata tekintetében nem lett volna megkötve. Hivatalbóli perorvoslatnak nemcsak halálos büntetés, hanem életfogytiglani szabadságvesztés büntetésre ítélés esetén is volt helye. A bűnösül kimondott vádlott részére korlátlan perorvoslati jogot biztosított. Minthogy pedig finis infligendarum poenarum non debeat tendere in vindictam: a közvádló csak akkor jogosult, de egyben köteles a vádlott terhére föllebbezni, ha az is föllebbezett.