Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - Baumgarten Nándor emlékezete

BAUMGARTEN NÁNDOR EMLÉKEZETE. 105 akiben elevenen él és hat az egész életet átfogó, odaadó érdeklődés. Aki az egyoldalú mechanizációval teremtett részletemberekkel szemben mint egész ember — általános műveltség adta világossággal — meg tudja látni és érteni az élet színes változatosságát, nagy összefüggéseit. Baamgarten Nándorra is ráillik az, amit Ö Nagy Ferencről mondott: „Mint ember is jogász és mint jogász is ember volt a szó legnemesebb értelmében". V. Baumgarten Nándor igenis ember volt a szó legnemesebb értelmében. Minden lépése, minden cselekedete, minden megnyilatkozása mögött állandóan ott lebegett az Ő erkölcsi integritása. Az a készsége, hogy önmagáért szerette a jót, a nemest, a szépet, az igazat. Egész élete bizonyítja, hogy megfogadta és cselekedeteivel követte Disraeli-nek azt az intelmét, hogy a vagyonnak meg vannak a kötelességei ép úgy, mint a jogai. Tudta és teljesítette az írás szavát: „és valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle". Sok nobile officiuma volt. Ö a hangsúlyt azonban mindig az officiumra, a kötelességre helyezte. Mély erkölcsisége, az igazság eszményéhez mindig alkalmazkodni igyekvő törekvése alapozták meg korrektségét. És ez a korrekt gentleman a realitások józan és higgadt embere volt. írásaiban épp úgy, mint cselekedeteiben elkerülte a pátoszt, a meggyőzés fergeteges, erőszakos fegyvereit. Nem volt felettébb igaz, felettébb bölcselkedő. Nem akart tüzet gyújtani, hanem csak világosságot terjeszteni. Ö Széchenyi hűséges tanítványa volt és inkább akarta elérni a „lehető jót" a közép úton, mint a „képzelt jól" levegő utakon. Élesen látta, hogy vannak megoldható és meg nem oldható problémák. Az utóbbiakat egyszerűen kiküszöbölte, — elfelejtette. De elfogadta Pascal nak azt a józan tanítását is, hogy csak akkor érdemes akarni valamit, ha azt meg is tudjuk csinálni és csak akkor érdemes hozzákezdeni valamihez, ha azt meg is akarjuk csinálni. Ez a reális érzéke, a cselekvés helyes ökonómiáját hirdető magatartása persze nem mindig talált helyeslésre nálunk a szalmaláng országában. Éles megfigyelője, valósággal a természettudomány objektivitását megközelítő kritikusa volt az embereknek. Olyanoknak látta őket, mint amilyenek és nem olyanoknak, amilyeneknek kellene lenniök. Meglátta mindenkiben az egyéniséget, az eredetiséget, az értéket; de épp úgy átlátott a törtetők, a hízelgők, az intrikusok lelkén. És éppen azért jobban szerette nézni csendes szemlélőként az emberek cselekedeteit, mint közéjük vegyülni, résztvenni küzdelmeikben. Talán ezért tartotta távol magát — egész életen át az — aktív politikától.