Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1-2. szám - Harminc éves az angol gyermekvédelmi törvény

AZ ANGOL GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY 65 neki, de értelmesen, hogy mi a vita. (Pp. 129. §.) A behajtási érdekek fölött őrködni nem az ítélőbíró dolga, hanem a törvényhozóé. Ha a törvényhozó azt akarná, hogy az ügygondnoki pert privilegiális alapon kezelje az ítélőbíró, akkor ezt ép úgy megmondaná, mint ahogy bizonyos privilégiummal ruházta fel például a házassági pert. A törvényhozó tud perrendi privilégiumot adni, ha akar. Az ügygondnoki pernek nem adott, tehát nem is akart adni. Ennekfolytán én ítélőbíró sem adhatok neki (c) csoport). Aki nem szól a bírósághoz komolyan, az mintha sehogysem szólt volna (d) csoport). Mindezek következtében ezeket a rossz ügygondnoki kereseteket már néhány év óta rendre elutasítom. A felebbezési bíróság az ítéletekben kifejezésre jutó álláspontot néha magáévá teszi. Felülvizsgálati ítélettel e kérdésben még nem találkoztam. „Aláíratta velem." A tárgyalási frazeológiának egyik kedvence. Rendesen olyankor mondja az, aki mondja, mikor szeretné, de nem meri azt mondani, hogy kényszerítették az aláírásra. A kedvelt homályosságok egyike. A tárgyalás vezetője ne tűrje. Kérdezze meg, hogy mit jelent ez a szenvedő igealak, az t-e, hogy a másik fél fogta az aláíró kezét és vezette, avagy azt-e, hogy lelövéssel fenyegette, ha nem ír alá, avagy valami egyebet-e? A válasz majdnem minden esetben eleintén kitérő lesz, majd ingadozó, végül azonban őszinte lesz: a kérdezett bevallja, hogy frázis volt, — az „aláíratta'4, nem jelent semmit. Ezt jó tudni. HARMINC ÉVES AZ ANGOL GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY Irta: ZSOLDOS BENŐ, kir. ítélőtáblai bíró. A Budapesten, kerek haraiíimc esztendővel ezelőtt lezajlott VII. nemzetközi börtönügyi kongresszus, — számos kiváló fontosságú büntetőjogi reform megvitatása mellett, — negyedik szakosztályában a fiatalkorúak és gyermekek helyzetének, illetőleg védelmének tüzetesebb megtár .(válását és intézményes alapokra fektetését tűzte ki feladatául. Akkor még nem volt meg nálunk a később oly diadalmasan bevált s a fiatalkorúak bíróságáról szióló 1913. évi VII. te, tmelynek nem egy alapvető rendelkezése csírái kétségtelenül a jelzett kongresszus magvas eszmecseréinek termékeny talajában fogantak meg. De már a szóiban lévő nagysikerű nemzetközi kongreszszusí idején is volt alkalmunk megelégedéssel ismerni fel azt a tényt, hogy a (gyermekvédelemnek nálunk a 'békevilágban már annyiira elhanyagolt kérdése akkor már nagyobb figyelemben és ápolásban részesült s ha törvényhozásunk azidőtájt még csaik elvétve, de a magyar társadalom már mind