Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1-2. szám - A nyugdíjvalorizáció hatásai

28 ür. GALLIA BÉLA ebben az időben nem a törzsfizetés alkotta, hanem a törzsfizetés a drágasági és egyéb pótlékokkal kiegészítve. A második hiba pedig, hogy a nyugdíj szabályzat és a T. betűje nem engedi meg sem az ekként kiegészített illetményeknek, sem pedig a pénzromlás után és a nyugdíjazáskor élvezett utolsó fizetésnek figyelembe vételét, hanem a bírót a való életből a viszszavetítés ködös fikcióiba utalják. A T. pillérei: a békebeli illetmény és az erre alkalmazandó arányszám tehát meginognak, ezek nélkül pedig a T. rendszerét nem lehet fenntartani. De ha nézzük azokat a normál eseteket, amelyekre a törvényhozó csakugyan gondolt, akkor is azt látjuk, hogy a törvény rendelkezései már elavultak és idejüket múlták. A visszavetítési rendszernek akkor volt értelme — és a miniszteri indokolásból kitűnően — a törvény csakugyan erre is gondolt — mikor milliós papírkoronafizetések vagy ezeket helyettesítő milliós pótlékok állottak szemben a nyugdíj szabályzatban kontemplált szerény, de aranykoronákra szabott nyugdíjakkal, és amikor ez utóbbiaknak maximuma is gyakran csak 4—8000 koronában volt meghatározva. Természetes, hogy ekkor közös nevezőre kellett hozni a fizetést és az átértékelés alá vonható nyugdíjjárandóságot. Ma azonban már tíz éve múlt, hogy a pénzromlás megszűnt és hogy stabil pénzértékről kell beszélnünk, nyolcadik éve pengőiben számolunk. Ma már az illetmények nemcsak pengőre szólnak, hanem újonnan is rendeztettek és hozzásimultak a vállalatok teljesítő képességéhez. Ilyen körülmények között az 1914. évi illetményekre visszamenni, a stabil értékű illetményeket erre az időpontra visszavetíteni nyilvánvaló anachronizmus. Eszünkbe juttatja Katalin cárnő híres rózsatőjét, amelynek őrzésére egy őrszemet állítottak ki. A rózsatő régen elpusztult, a cárnő régen elporladt, de az őrszem tovább is ott állott a rózsatő helyén és a zsoldia be volt állítva a költségvetésbe. Ilyen felesleges és elavult dolog az egész visszavetítés. Sokkal egyszerűbb volna a nyugdíjakat a ma élvezett fizetések alap ián megállapítani. Ennek meg volna az a törvényes alapja is. hogy a fizetések rendezésével és a pénzérték stabilizálásával a visszavetítés szüksége megszűnt. Ezzel egyúttal meg volna oldva azoknak az átértékelési problémája is. akik 1914 után léptek szolgálatba és akiknek nehéz helyzetéről az imént szólottam. De azt hiszem, sokan osztják azt a véleményemet, hogv nemcsak a visszavetítés, hanem maga az arányszám szerinti átértékelés is anachronizmussá vált. Mihelyt a mai fizetések-'*' Iből indulunk ki, amelveket a vállalatok fizetni képesek, akkor voltaképen a nyugdíjaknál sem volna mit átértékelni, hanem egvszerűen pengőre kellene alkalmazni a nyuödíiszabályzatnak koronára szóló intézkedéseit. Mert ha továbbra is fenntart-