Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Őrizetbevétel, elfogás, előzetes letartóztatás

ŐRIZETBEVÉTEL 271 gyanújába kerültek. A gyanúsított egyén személyes szabadságát más alapon és alakban, mint aminőt a törvény megszab, megszűntetni, vagy korlátozni nem szabad. A Btk. 193. §-a értelmében vétséget követ el a személyes szabadság ellen az a közhivatalnok, aki hivatali hatalmával visszaélve törvényellenesen valkit elfog, elfogat vagy letartóztat. A bírói gyakorlat e vétség értelmezésében szigorú. Kimondotta a Kúria, hogy maga az elfogás ténye, minden további elkísérés, elővezetés, más helyre vitel vagy személy elé állítás nélkül is kimeríti ezt a bűncselekményt. A személyes szabadság megsértése már akkor be van fejezve, amikor a tettes a sértettet foglyának nyilvánítja s így őt rendőri hatalma alá helyezi, egyebekben elfogásnak számít nemcsak az elővezetés, bekísérés, hanem a feltartóztatás is. Ha az elfogás vagy letartóztatás a sértett fél ellenállása vagy elmenekülése folytán nem sikerül, kísérletről van szó, ezt azonban a törvény nem bünteti: Az a rendőri közeg vagy hatósági tag tehát, aki az idézett törvényes rendelkezésekhez nem alkalmazkodva önkékényesen jár el, súlyos büntetőjogi felelősséget visel, ha pedig nem a törvénytelenség (jogtalanság) tudatában cselekszik, hanem gondatlanságból, szolgálati, illetőleg fegyelmi vétség miatt kerül feleletre vonás alá. Mindezek előrebocsátása után nem zárkózhatunk el annak megállapításától sem, hogy az őrizetbevétel néven ismert tényleges állapotot, illetőleg adott esetekben ennek az állapotnak a törvénnyel össze nem egyeztethető létesülését nem a hatóságok önkénye vagy lelkiismeretlensége szülte. A felsorolt tételes jogszabályok betű szerint értelmezése esetén ugyanis nem egyszer helyrehozhatatlan kár érhetné az igazságszolgáltatást; különösen bonyolultabb, nagyobb területre szétágazó vagy sok szereplőjű bűncselekmény nyomozása eredménytelenül végződhetnék s így sok bűncselek ményt nem követhetne büntetés. A gyanúsítottnak, akit szabadlábra kellene helyezni, mert a törvényes és törvényszerű szabályokban megszabott idő elmúlt anélkül, hogy ellene megfelelő bizonyítékokat lehetett volna beszerezni, akárhány esetben így módjában lenne eltüntetnie bűncselekménye nyomait, megfelelő összebeszélésekkel megváltoztatnia az igazi tényállást avagy egyszerűen magát szökéssel elvonnia a büntető igazságszolgáltatás elől így keletkezett különösen a rendőri hatóságoknál, ritkábban a csendőrségnél olyan gyakorlat, hogy a gyanúsítottat a törvényes 24 órán túl „őrizetben" tartják, ami a fentiek szerint kétségtelen törvénysértés, de a gyakorlati tanasztalat tényei szerint el kell ismernünk, hogy az igazságszolgál-