Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 5-6. szám
JUHÁSZ ANDOR BESZÉDEI Írta: Dr. RUHMANN EMlIL, a m. kir. Kúria elnöki tanácsosa. Mikor leszállt ítélőszékéről és elvonult az igazságszolgáltatástól, megrendülten néztünk tovatűnő alakja után. Markáns egyénisége, fényeskedő emberi és bírói erényei régóta a jogszolgáltatás első arcvonalába állították. Előttünk járt java férfi korában és utat mutatott nekünk őszül ten is. Ügy éreztük, hogy amint egy-egy művész a művészet valamelyik ágát fejlődésének csúcsára juttatta, az igazságkeresés Juhász Andor működésében érte el eszményi magaslatait. A magyar jogszolgáltatás utolsó harmadfél évtizedének története kitörölhetetlenül magán fogja viselni . . Juhász Andor monumentális bírói működésének jegyeit. A felsőbbséges léleknek halk alázatával fogadta a magyar jogászoknak azt a tisztelgését, amellyel visszavonulása alkalmával hódoltak előtte. De azok, akik aktivitásra termett egyéniségét ismerik, jól tudták, hogy Juhász Andor nyugalomba vonulása után sem fog elmerülni a kontemplatív szemlélődésben, hanem ezután is kiveszi a részét a magyar közélet munkájából. Kisvártatva im újból megjelent előttünk, beszédeinek gyönyörű bokrétáját nyújtva át nekünk. Milyen nagy szolgálatot tett minden idők bírói generációjának azzal, hogy a vezetésére bízott bíróságok teljes ülésein és más ünnepélyes események alkalmával elmondott beszédeit és allokucióit a jegyzőkönyvek hozzáférhetetlen homályából napvilágra hozta és mindnyájunk kincsévé tette! Nagy elismerés illeti az Országos Bírói és Ügyészi Egyesületet is azért, hogy e beszédek kiadását készséggel vállalta. Bármily csábító volna ezeket a beszédeket azok tanító hatásának szempontjából elemezni, ezúttal ennél is érdekesebb feladatra kell vállalkoznunk, nevezetesen magát az illusztris szerzőt kell megjelenítenünk úgy, amint ő beszédeiben mutatkozik. Hogyan revelálja magát Juhász Andor a beszédeiben? Megnyilatkozik bennük mindenekelőtt mint talpig ember, azután mint a meggyőződését bátran valló nagy bíró, mint bölcs törvényhozó, mint széles látókörű jogpolitikus, mint a közélet nemes bajvívója és mindegyik megnyilatkozásában mint a szónak mestere. * Szándékosan szólok legelőbb az emberről. Juhász Andor igen sok beszédében hangsúlyozza az emberszeretetet, mint a legfontosabb és legékesebb bírói erényt; ez az ő