Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 4. szám - A közkövetelések elsőbbsége a végrehajtási eljárásban

A KÖZKÖVETELÉSEK ELS0B15SÉGE 167 eljárási rendelkezésre a szabályrendeletben teret adni, a rendelet nem akart. Hová is jutnánk, ha minden városi szabályrendelet olyan városi követelésnek adhatna törvényes elsőbbséget, amilyennek akar — hová lenne az ingatlanok hitelképessége, ha bármely városnak eszébe juthatna pl. kimondani azt, hogy az ingatlantulajdonos minden köztartozása terheli az ingatlant és megelőzi a jelzálogos hitelezőket, akár van valami köze az ingatlanhoz, akár nincs. A vízdíj tehát nem bir elsőbbséggel, mert nem adó, mert az ingatlant közvetlenül nem terheli és mert nem olyan közteher, amelynek külön jogszabály elsőbbséget ad. Kár, hogy ezt a világos gondolatmenetet elhomályosítja egyik-másik határozatnak az a — Budapestre vonatkozólag téves — érve, hogy az 1912:LVIII. tc. 12. §-a szerint a városi üzemek követeléseit közadók módjára behajtani nem lehet. Ennek a kérdésnek az elsőbbség kérdéséhez semmi köze sincs, mert a közadók módjára való behajtás az elsőbbség szempontjából a mai jogszabályok szerint teljesen közömbös, jelentőséggel — mint fentebb már kifejtettük — csak az 1883:XLIV. tc. 88. §-ának hatálybanléte idejében birt. A Kúriának a vízdíjak elsőbbségét megtagadó állásfoglalása és az ezt követő bírói gyarkorlat tehát helyes volt. Annál sajnálatosabb, hogy újabban a Kúria ellenkező értelmű határozatot hozott. A Pk. 3383/1933. számú végzésében a székesfővárosi vízdíjköveteléseket előnyös tételnek ismerte el azon a téves alapon, hogy a vízdíj az elárverezett ingatlant terhelő köztartozások közé tartozik. De a Kúria végzéséből fel is ismerhető, hogy a döntő érv nem az volt, hanem a Kúria a közérdeknek szerinte méltányos szempontjaira helyezte a fősúlyt. Az indokolás lényege az, hogy „Budapest székesfővárosban a házingatlanok használhatósága elválaszthatatlanul kapcsolódik a székesfőváros vízműveitől nyert vízszolgáltatáshoz és nedig, nem csupán a szűkebb értelemben vett magánvízszükséglet ellátása szempontjából, hanem tűzbiztonsági és egészségügyi közérdekből is, — úgvannyira, hogy a főváros a házaknak vízzel ellátását még abban az esetben sem tagadhatja meg, ha a vízdíi fizetését a kötelezett nem is teljesíti". A Kúria okoskodása tehát nyilvánvalóan az, hogv ha egyszer a fővárosi vízműveknek kötelességük vizet szolgáltatni, akár fizetnek érte, akár nem, akkor nem lehet megtagadni tőlük azt az előnyt, hogy az ingatlan értékéből bizonyossággal számíthassanak a kielégítésre. Ennek a gondolatmenetnek felel meg az a megszorítás, amely az indokolásban van, hogy t. i. az elsőbbség csak a házingatlanokra vonatkozik, „gyári, ipari, fürdő és más hasonló üzemek vagy vállalatok céljára felhasznált víz díját nem illeti meg, mert annál nem forognak fenn azok a köz-