Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 3. szám - A perorvoslatok túltengése büntetőbírósági eljárásunkban

100 DR. AUER GYÖRGY amelyek java részükben — mégis az angol jogfelfogás és általános kultúrális fejlődésben lelik különleges létjogosultságukat és vegyük szemügyre azokat az államokat, amelyek jogállapotai az összehasonlításra alkalmasabbak. Franciaországban a tribunal de simple police, tehát a járásbíróságnak megfelelő bírói szerv által hozott és perorvoslattal megtámadható ítéletek ellen 1.3%-ban éltek felebbezéssel. Míg a törvényszékeinknek megfelelő tribunaux de police correctionelle ítéleteit 7.5% -ban támadták meg feleb bezéssel. (Eredményes 35%-ban.) A Cour de Cassation elé már összesen csak 4486 ügy került, ami 1.5%-nak felel meg. Németországban az összes büntető ítéleteknek 17%-át tá' madták meg felebbezéssel, míg 1.8%-a ellen éltek revízióval. Végül Ausztriában a felebbezéssel megtámadott járásbírósági ítéletek ellen 9%-ban, a törvényszéki ítéletek ellen 17%ban éltek ily perorvoslattal. A felebbezések átlag 4.5%-ban ban vezettek eredményre. A legfelsőbb bírósághoz az ügyeknek csak 1.4%-ában éltek perorvoslattal. Mindezekből láthatjuk, hogy a perorvoslatoknak igénybevétele nálunk jelenleg is oly feltűnő arányt mutat, amely ismeretlen a nyugateurópai államokban, de viszont az eredménytelen perorvoslatok aránya is messze túlmegy a többi államok által kimutatott számarányon. Kétségtelenül mutatják ezért ezek az adatok, hogy a perorvoslatoknak kényrekedvre való igénybevétele sem az iagzságszolgáltatás színvonalát nem emeli, sem a vádlottak szabadságjogait biztosító intézménynek nem tekinthető. A túltengő perorvoslatok egyedül arra szolgálnak, hogy a felsőbíróságokat ügyek tömegével elárasztva, a bűnpörök intézését meglassítsák és a bűncselekmények elkövetésétől az államhatalom retorziójáig terjedő időt kitolva, ennek hatását, jelentőségét gyengítsék. Ugyanez áll természetesen a felmentett vádlottak szempontjából is, akik az elsőfokú felmentés után felzaklatott lelki nyugalmukat csupán évek multán nyerhetik vissza, amikor az összes perorvoslati lehetőségek kimerülése után az ügy végállomásához elérkezett. Véget kell vetni már annak a felfogásnak, hogy az elsőbírói ítélet az igazságszolgáltatásnak csupán egyik állomása, amely után természetszerűen következnie kell a folytatásnak, sőt a táblai döntés is csupán egy mindenkori átvezető a legfelsőbb bírósághoz, ha csak a törvény az utat el nem zárta. Nincs szükség a végkimerülésig való perlekedésre, ha az alsóbíróság megfellelő színvonalon tartásáról gondoskodás történik. E helyesebb meggyőződés kialakulását mindenesetre előmozdíthatják az elsőfokú vádhatóságok is azzal, hogy — több alkalommal nyert utasításnak megfelelően — a per-