Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - Fejezetek a filmjog köréből

62 MEGJEGYZÉSEK őszintén adhatnak feleletet a Kamara funkcionáriusai arra is: vajon megválnának-e tisztüktől, ha a kar arra a nemes elhatározásra kérné őket, hogy díjazást többé ne vegyenek igénybe. Aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy a legközelebbi választáson egyikük se kérné mellőzését a maga jelöltetésének azért, mert a kamarai funkcionáriusolk díjazása megszűnik. És ha volna olyan funkcionáriusa a Kamarának, aki úgy érzi, — amit persze méltányolni kell! — hogy ő díjazástalainul nem láthatja el funkcióját, vajon elmondhatja-e a Kamarának ilyen funkcionáriusa, hogy nem akad oly kartárs a Kamarában, aki éppúgy megérdemli a bizalmat és aki éppúgy, azonos buzgalommal, azonos hozzáértéssel elláthatja a teendőket. Nincs az ügyvédi karnak egyetlenegy tagja sem, akit ne hatna át az, hogy a Kamara valamely funkciójával megtiszteltetni már jelentékeny kitüntetés, vagy ha úgy tetszik, díjazás, és így ma, amikor a funkcionáriusi tiszteletdíjak nyilván apasztják azt a segítséget, amelyet a Kamara rászorulóknak nyújt, be lehet és be kell érni ezzel a tiszteleti elismeréssel, ezzel az erkölcsi díjazással, — ma, amikor a funkcionáriusoknak adott díjazásokból ügyvédeik egész sorát lehet megváltani attól a megalázástól, hogy becsületes ügyvéd létüikre töröltessenek a Kamarából, inert nincs módjuk hozzájárulni a Kamara és a Nyugdíjintézet tisztviselőinek díjazásához. Meg kell tehát valósítani azt az elvet a Kamarák körül és az ügyvédi jótékony intézmények, így a nyugdíjintézmények körül is, hogy ügyvédek díjtalanul szolgáltatnak funkciót. Ha az államhatalom kényszere folytán az ügyvédi kar buzgón el tudja látni díjtalanul az egész ország szegényvédelmét; ha minden ügyvéd a maga körében a szegény védelmen kivül is oly sok — de mennyi! — díjtalan munkát képes és kénytelen elvégezni, akkor nem tehető fel, hogy épp az ügyvédi kar érdekében ellátott funkciókat ne tudná díjazatlanul ellátni a legteljesebb buzgalommal. Ha pedig a kamarai funkcionáriusoknak túlságos nagy teher díjtalanul elvégezni a munkát, osztassék meg a munka: az ügyészi teendők bízassanak több ügyészre vagy ügyészi megbízottakra, — amint a munka a királyi ügyészségeknél is megosztatik, — a titkári teendőkbe még néhány kartárs vonassék be, amint más hivatalok is töhb személyre osztják fel a munkát. Az ügyvédi kar széles körei szívesörömest fognak résztvenni a megosztott munkában, — így biztosítható a kevéshbé terhes munkaellátás és a munka nem lesz kevésibbé lelkes és kevésibfbé jó, azért, mert mindenki számára díjazatlan lesz. Amikor a Kamara a miniszterhez fordul segítségért; mikor az ügyvédi nyomorról és ügyvédi öngyilkosságokról szólnak a Kamara felterjesztései, akkor felkelhet a gondolat ott fent: az ügyvédi kamaráik a funkcionáriusok — bárha megérdemelt, de nélkülözhető — díjazásával is járuljanak ahhoz, hogy az ügyvédi nyomor apasztassék, hogy kevesebb kartárs kergettessék öngyilkosságba és kevesebb kartárs jusson nyomorában olyan végletes helyzetbe, melylben a biűn felé sodródik. Kezet a szívre! — ha a pusztulásba jutott kartársak közölt a kamarai tiszt/iselők díjazása felosztatott volna, ki tudja, közülük talán egyik-másik megmenekült volna a bűntől, az önkéntes haláltól. Ismét csak azt mondjuk: a szivek hangját várjuk! sz.