Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - Fejezetek a filmjog köréből

t MEGJEGYZÉSEK 61 vagy 1957-ben? Fájnat-e más ma, mint az, hogy mi van ma az elaggott ügyvédekkel, az ügyvédözvegyekkel és az ügyvédárvákkal? Kit elégít ki az, hogy biztonságot vél érezni a késő jövőre nézve azért, mert ma a segítségre szorulókat nem segítik meg? Ki mer ma őszintén bízni úgynevezett tárgyi értékben? — és ki nem érzi, hogy minden tárgyi értéknél mindig többet fog jelenteni a működő ügyvédek szolidaritása? Csak nézzetek végig, hogy az elmúlt kőt évtizedben, mindmáig, szervezetek, intézmények és testületek által gyűjtött tőkék hogy porladtak szét. Igen, mindmáig! — nemcsak a háború alatt és a háború uitáni években! Mindmáig! És mi vall arra, hogy ezután nem így lesz! Csak gondoljátok végig, hogy fúvattak szét semmivé a szent bizalommal kezelt árvaszéki vagyonok, miként dőltek össze rendíthetetlennek érzett pénzügyi építmények' — viszont lássátok meg azt is, hogy évtizedek óta mindmáig az ügyvédség mindig beadta és leadta koronáit és pengőit, folytatólagosan, rendszeresen. És akkor el fogják hinni, hogy az ügyvédi kar mindenkori fizetési készsége többet jelent a tőkénél és a segítés legbiztosabb intézménye az, ha a mindenkori jelen ügyvédi kara segíti a mindenkori jelenben arraszorulókat. Az az államhatalom, amely ki tudta kényszeríteni az ügyvédségből a most mult két végzetes évtizeden át is, hogy fizesse meg rendszeresen a nyugdíjimtézeti járulékot, — az az államhatalom tudni fogja mindig kikényszeríteni az ügyvédségből, hogy fizesse a járulékot, amelyből özvegyek és árvák eltarthatok. De ugyanaz az állam, amely — ha akaratán kivül is — elporlasztotta az ügyvédi nyugdíjintézet vagyonát, elporlaszthatja a most felgyüjtendő vagyont újból és újból. Elméletnek és sajnos, évről-évre üresebb elméletnek bizonyult azok álláspontja, akik csak tőkét akarnak gyűjteni és az osztó—kirovó rendszert megtagadják. Még ezer más elméleti érvet lehet felsorakoztatni a mai rendszer mellett, de az érvek ezreiből sem zendül ki a szív húrjának egyetlen hangja sem. Reméljük, hogy az igazságügyi kormány a szívére fog hallgatni! —ai. * És ha már a szívnél tartunk ... Újra (felvetjük azt, amit nem egyszer említettünk és amit sokan suttogva vagy hangos szóval emlegetnek, még többen némán vallanak: az ügyvédi kamarák funkcionáriusai ne részesüljenek díjazásban. Olyan időkben, mint a maiak, amikor az ügyvédi irodák kilincseit több ügyvéd-ftéró' — nem akarjuk mondani: kéregető — nyomja le, mini ügyfél, alkkor a kamara funkcionáriusai ne részesüljenek díjazásban. Munkát látnak el, becsületes munkát, sok munkát. A csekély díjazásért bizonyára annyi munkát, mint amennyit ügyvédi pályájukon ötszörös összegért sem szoktak ellátni. A díjazást tehát megérdemlik és kiérdemlik. De hadd kérdezzük meg a kamara funkcionáriusait: vajon az ő példaképük, az ő legideálisabb vezetőjük, a Kamara elnöke nem szán-e a Kamara számára épp annyi vagy még több munkát, mint ők? És hasonlókép a Kamara alelnöke is? Vajon mi indokolhatja azt a különbséget, hogy a Kamara legfőbb funkcionáriusai díjazás nélkül működnek, más funkcionáriusok pedig díjazás ellenében.