Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - A részvénytársasági igazgatóság tagjainak felelőssége és az általános magánjog szabályai

A RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI IGAZGATÓSÁG 125 tettel, magától értető, hogy csak rendes kereskedő gondosságáról lehet szó. Nagyon természetes-e ez? Már az 1900. évi január 1-én — a német polg. törvénykönyvvel egyidejűleg — életbelépett német keresk. törv. 241. §-a(ami a legújabb német részvényjogba is átment), rendes üzletember gondosságáról szól (Sorgfall eines ordentlichen „Gescháftsmannes). Ezt Staub (a 202. §. 9. jegyz., VIII. kiad.) úgy értelmezi, hogy ez alatt oly rendes ember gondosságát kell érteni, aki üzleti vállalkozásokat (gescháftliche Unternehmungen) saját számlájára vezet; ha kereskedelmi vállalkozásokról van szó, rendes kereskedő gondossága fejtendő ki; az üzletember kifejezést a törvény azért választotta, mivel a vállalkozások lehetnek más természetűek is (tehát nem kereskedelmiek). Staubnak ez az aggálytalan magyarázata is a gondosság fogalmát közelebb hozza az általános magánjog szabályaihoz. Mindez megerősít engem abban a felfogásban, hogy ha az igazgatóság tagjainak felelősségét helyesen akarjuk megállapítani, azt csakis az általános magánjog szabályai alapján tehetjük, mintha a 189. §. akár nem is léteznék. Áll ez a felfogásom de lege ferenda is. Mert nyilvánvaló, hogy nem lehet az egész kártérítési tant a részvényjogba vagy a kereskedelmi törvénybe belekodifikálni: t. i. azt, hogy mi a kátrérítés jogalapja, mi az okozati összefüggés, mi a szándékosság, mi a gondatlanság, mi a kárelhárítási kötelesség stb. E nélkül pedig soha sem fogunk egy kártérítési jogesetet igazságosan eldönteni, származzék az a kártérítési igény a részvényjogból vagy bármely más ágazatából a jognak. Lehet, hogy itt van a nagy eltérés köztem és a „hiteljogászaink" között, akiknél azt tapasztaltam, hogy mindsnt a kereskedelmi vagy más u. n. hiteltörvénytől várnak és akik mondhatni idegenkednek az általános magánjogi szabályainktól. Étrhetetlen ez előttem — akit különben a hiteljogászok közé sorolnak — érthetetlen volt ez előttem akkor, midőn elsőfokon, érthetetlen volt midőn másodfokon és midőn legfelsőbb fokon ezekben az ügyekben ítélkeztem. Ugy gondolom, miszerint okvetlenül szükséges, hogy hiteljogászainkat hassa át az a meggyőződés, hogy jó „hiteljogász" csak az lehet, aki a könnyen megtanulható kereskedelmi törvényen, váltótörvényen stb.-in kívül teljesen uralja az általános magánjogi szabályokat, vagy legalább az egyes konkrét esetek elbírálásánál előveszi azokat a jogszabályokat. Ez a helyes meggyőződés már rég áthatja a mi legfelsőbb bíróságunkat, amelynek ítélkezése ebben a kérdésben is mintául és követendő példaként szolgálhatna alsóbíóságainknak,