Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Vércsoportmeghatározás a bírósági szolgálatban

VÉRCSOPORTMEGHATÁROZÁS 87 szemszögből nézve csak olyan bizonyíték, mint bármilyen más bizonyíték, tehát a bírónak módja és lehetősége van arra is, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács másodfokú véleményével szemben a meggyőzőbb, esetleg értékesebbnek felismert elsőfokú véleményt fogadja el ítélkezésének alapjául. Ez az eset azonban az Igazságügyi Orvosi Tanács súlyánál, tagjainak jelentőségénél fogva csak igen szórványosan jelentkezhetik és különösen nem lebeghet a felek szeme előtt akként, hogy arra mint elérhető lehetőségre számíthatnának. Semmi esetre sem következhetik be a publikált vélemény után az az eset, amire a vélemény egyébként utal, hogy a kérdést az élet formázza, alakítsa és termelje ki olyan módon, amint ez a külföldi judicaturában már megtörtént. A bíróságot nem kell félteni attól, hogy túlkapásokra ragadtatja magát. A szakértői eljárásoknak egész sora olyan, amilyenekről 20—30 év előtt még nem is álmodtunk és bár felülvéleményező hatóság intézményesen az Igazságügyi Orvosi Tanácson kívül nincs rendszeresítve, (eltekintve az állatorvosi és szerzői jogi kérdésektől) a bíróság sohasem esett abba a hibába, hogy az újabb eljárásokat kritika nélkül, felületesen, túlzott hiszékenységgel fogadta volna el. Az írásszakértői vizsgálatok annakidején igen lassan szivárogtak be a bíróság csarnokába. S az első ilyen természetű bizonyítékot a bíróságok igen erős kritikával fogadták, s csak akkor használták fel döntő bizonyítékként, amikor megbízhatósága tekintetében elérte azt a fokot, amit általában megbízható eljárásoknál átlagosan meg lehet kívánni. Nem szabad a bíróságot attól félteni, hogy csak azért, mert ez az eljárás újszerű s mert eddig még el nem érhető megállapításokra adhat alkalmat, a kellő kritika nélkül való alkalmazás esete áll majd be. A bíróság — különösen ilyen vonatkozásban — inkább a konzervatív irány felé hajlik. Csak azért, mert valami új, csak azért, mert tetszetős, értéket fel nem ad s kritikát félre nem tesz. Az ez irányú aggodalom tehát merőben felesleges és csak arra jó, hogy olyan eredmények és olyan eszközök sem állhatnak az igazságszolgáltatásnak rendelkezésére, amelyek révén a külföldi jogalkalmazás könnyebbségeket és az anyagi igazság szabatosabb megközelítését érte el. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ha az igazságügyminiszter a bíróságok figyelmét egy bizonyítási lehetőségre felhívja, ez még korántsem jelenti azt, hogy ezt a bizonyítási módot a bíróságok tényleg alkalmazni kötelesek volnának.