Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A büntető fötárgyalások hangjáról

MEGJEGYZÉSEK. 77 A tervezet a Pp. alapelvein épült: az előkészítés és tárgyalás egységéből és egyszeriségéből indul ki. De az eleven élet, a bíróságok gyakorlata ezt az egységet és egyszeriségét felborította. Alig akad példa arra, hogy a tárgyalás egysége és egyszerisége alakuljon ki. Az előkészítés egységét és egyszeriségét is alig tartják be a Te. dacára is, — kivált a törvényszéki eljárásban. Ez az oka annak, hogy nem méltányolhatjuk azt, hogy a tervezet teljesen szabad mérlegelést enged a bíróságoknak a költségtételek többszörösítésére nézve. A bíró tartja kezében az ügymenetet; a bírónak megvannak a kényszerítő eszközei arra, hogy a tárgyalások és előkészítések száma hány legyen. Ha a bíró engedi a tárgyalásokat és előkészítéseket többszörözni, úgy kell, hogy a költségek összegét is ehhez a többszörősítéshez igazítsa. Persze, ha a többszörösödést nem a bíróság tárgyalásvezetése váltotta ki, hanem a perképviselők hanyagsága vagy makacssága, akkor a költségtétel többszörösítésétől a bíróság állhason el. De akkor indokolja meg a bíró, hogy miért mellőzte a többszörözést. És általában : ne öszszeget odavetően állapítson meg a bíró költség gyanánt, hanem iktassa az Ítéletbe vagy Ítélet mellé a költségkiszámítást: akkor ki fog tűnni mindenkor, hogy joggal vagy jogtalanul, méltán vagy méltánytalanul applikálta-e a bíró a költségtétel egyszeriségét vagy többszöriségét Ha így fog szabályoztatni a megállapítás technikája, akkor megnyugtató lehet az ügyvédi karra a tervezet, mivel akkor a lelkiismeretes és a per letárgyalására törekvő ügyvéd megkapja legalább papiroson — a kellő díjazást. Az ügyvédi kar pedig szolgáltasson a bíróságnak támogatást a költségmegállapításnál azzal, hogy minden perhez — a felperes és alperes más-más szines papírlapon — jegyzéket adjon, melyet az ügyvéd a tárgyalások befejeztével pontosan kitölt a maga kiadásai és eljárásai tekintetében, úgyhogy a bíró előtt a költségek kiszámítására az adatok összeállítva fekszenek el. * kft. — KFT. igen! — Kft. — k.f.t. — K.F.T. nem! Ezt az elvet mondotta ki a budapesti kir. ítélőtábla két határozatban is (VI. 10414/932 és 10724/932.) Ennek az oly fontos kérdésnek eldöntésével foglalkozott, bizonyára hosszan és kimerítően egy táblai tanács, a cégbírósági egyesbíró, dolgoztak benne bírósági irodák, buzgólkodtak e kérdés eldöntésével ügyvédek és irtak ügyvédi gépírónők oldalakat, róttak le bélyegilletékeket kérvényekre és felfolyamodásokra, bizonyára beavatkozott a cégbiztos is. No, de végre úgylátszik megállapodásra jutottak a fontos kérdésben, legalább a budapesti kir. ítélőtábla területére és elültek a hullámok, és tisztázódott, hogy miféle k. f. t. igen és miféle nem. Sok az időnk, kevés a munkánk, nincs egyéb teendőnk — hát ezzel a kardinális kérdéssel kellett behatóan foglalkozni. Nem gondol közben arra senki, hogy az élet milyen keveset törődik ezekkel a betűírási kérdésekkel ? nem vették észre, hogy van címfestői, nyomdai és kaiigrafiai izlés, amely a maga kedve és tetszése szerint biggyeszti a cégfeliratba a k f és t betűket. Ha jónak látja még úgy is , hogy — szörnyű csak rá gondolni is ! — netalán tán kFt betűképet ad. De reméljük fog rendőr akadni, aki majd eljárást indít az ilyetén betűírási merénylet miatt. Mindenesetre mulatságos a dologban az, hogy az ítélőtábla döntése után sem lett a három betűnek írásmódja egységes, hanem még mindig kétséges, mert hiszen kétféle írásmódot engedélyezett az ítélőtábla. Ezért a kétségért ennyi zajlás-bajlás ?