Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A választási bíráskodás

66 DR. GOLTNER DÉNES. A VÁLASZTÁSI BÍRÁSKODÁS. Irta : DR. GOLTNER DÉNES. A választások érvényessége feletti bíráskodással foglalkozó gyér irodalomban aránylag sokhelyütt felbukkan az a felfogás, hogy a választási bíráskodásnak bizonyos különleges jellege van. Ez a különleges jelleg azt jelentené, hogy a választások feletti bíráskodás - a megtévesztő szóhangzat és külső ellenére nem a szó közkeletű értelmében vett bíráskodás volna, vagyis abstrahált tényállásoknak a konkrét faktummal való egybemérése egyrészről a bírói szabad mérlegelés, másrészt a tárgyi jog korlátai között - hanem valami egész speciális értékelő eljárás, amelynek irányelvét a napi, gyakorlati politikai élet íratlan joga határozza meg. Ez a felfogás az egyes tételesjogok és a kérdéssel foglalkozó szerzők szerint bizonyos fokozatos rendszerben érvényesül aszerint, hogy az egyes forráshelyek milyen mértékben látják fennforogni ezeket a különös mérlegelést és elbánást maguk után vonó szempontokat. A szélső felfogás az e téren általában különleges helyzetet elfoglaló és felfogásbeli eredetiséget tanúsító francia jogfejlődés képviseli, amelynek a mult században az egyik bordeauxi választás ellen benyújtott petitió tárgyalása során Clemenceau képviselő olykép adott kifejezést, hogy a választásokat igazoló kamara e minőségben is politikai hatóság, amely minden jogszabálytól és törvénytől függetlenül jár el. A francia gyakorlat is ennek szellemében alakult ki és ennek folyománya az, hogy a francia kamara jogosult választhatatlan jelöltet érvényesen megválasztottnak - , viszont bármely érvényes választást érvénytelennek kijelenteni. Ez a nézet abban a törekvésben találja eredetét, amely a forradalmi kamarákat Montesqieu tana értelmében a hatalmak elválasztására vezette és amely a választások felett való bíráskodást is törvényhozási tevékenységnek, az erre való jogot pedig a pouvoir constituant egyik integráns elemének fogta fel. Ez a gondolat különben feltalálható a magyar parlamenti jogban is, amenynyiben az 1899: XV. tc. utolsó javaslatának indokolása is „ellenőrizhetetlen és discretionarius hatalom"-nak mondja a Háznak a választások felett való bíráskodásra vonatkozó jogát. Ez az anyagi döntés a bíráskodás jellege felett tehát szoros kapcsolatban állott azzal az alaki (szervi) rendelkezéssel, amely a választási bíráskodást a Házra bízta. Ennek kihatása kettős irányban érvényesült: elsősorban is az idetartozó jogrendszerek nem láttak különbséget az alaki igazolás (régi magyar parlamenti terminológia szerint: legitimato) és az anyagi bíráskodás (régen : verificatio) között, — érdemben pedig azzal a következménnyel járt, hogy a bíráskodó Ház nem volt hajlandó alávetni magát semmiféle jogszabályban megjelenő korlátnak, ami egyébként annyiban valóban okszerű is volt, hogy ezek a jogszabályok nem lettek volna egyebek, mint a most épen jogalkalmazó Háznak saját maga részére jogalkotói minőségben alkotott korlátai, amelyek meggyőző- és hatóereje természetesen több, mint kétséges. Ebből azután azok a szerzők, akik a Háznak e jegyben kialakult gyakorlatát kritikával fogadták — azt következtették, hogy a Ház mint bíráskodó szerv nem tudott és nem tud szabadulni a „lex ferenda" szemlélettől. A második fokozatot azok a szerzők és tételesjogok képviselik, amelyek nyiltan vagy burkoltan politikai méltatást kívánnak a választási bíráskodásban érvényre juttatni, még na azon a véleményen is vannak egyébként, hogy a választási bíráskodás is jogszabálynak a konkrét esetre való alkalmazása. Ez kifejtve azt jelentené, hogy a választási bíráskodásban nem az általános jogi fogalmak, hanem a „salus rei publicae" a „suprema lex", tehát kell, hogy a jogalkalmazó helyet adjon az államélel összes körülményeinek egybefoglaló méltatását szem előtt tartó politikai aequitas-mb, és ezért a bíráskodó szervet is ehezképest kell kiválasztani, valamint az anyagi szabályokat is ennek megfelelően kell megalkotni, mert az anyagi szabályok hiánya indokolható csak