Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A részvénytársaság és igazgatósági tagja közötti jogviszony

A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉS IGAZGATÓSÁGI TAGJA 25 egyik alkotórészének visszavonása az egész szerződést megfosztja hatályától és csupán mint rendkívüli következményt állapította meg egy igény fennmaradását. Vagyis „szerződés" alatt nem a szétválasztó kirendelési elmélet által supponált „alkalmazási" szerződést érti, hanem az igazgatósági tagságot létesítő és szabályozó jogügyletet. VI. A kirendelési elmélet védelmében közel fekszik az az érvelés, hogy a most tárgyalt törvényi rendelkezés folytán a kirendelés és az alkalmazási szerződés különböző, sőt egymással össze nem férő szabályok alatt állnak és már csak azért sem lehet a kirendelést a szerződés alkotórészének tekinteni. A kirendelést u. i. az egyesületi, illetőleg a kereskedelmi társasági jog bármikor visszavonhatónak nyilvánítja, az alkalmazotti szerződést pedig az általános szabályok értelmében rendszerint csak fontos okból, vagy meghatározott időben és időre lehet felmondani. Ez az ellentét azonban csak látszólagos; sőt a látszólagos ellentét is csupán esetleges. Esetleges az ellentét azért, mert ha az igazgatósági tag nem részesül javadalmazásban, akkor az u. n. alkalmazási-szerződés megbízásnak minősül. A megbízás pedig az általános magánjog értelmében is bármikor visszavonható ugyanúgy, mint a kirendelés. Az ellentét azonban az igazgatósági tag díjazása esetében is csak látszólagos. Bár ilyen esetben az igazgatósági tag szerződése a német jog szerint nem megbízásnak, hanem speciális „ügyellátásra irányuló szolgálati szerződésinek minősítendő; utóbbit pedig az általános magánjogi szabályok értelmében csak a szolgálati szerződés tekintetében fennálló korlátok között lehet felmondani. Kiindulva azonban abból, amit megelőző fejtegetéseiben már kimutattam, nevezetesen, hogy a német törvénykönyvek a szerződés részének tekintik a kirendelést: nem lehet kétséges, hogy amikor a BGB ül. HGB a kirendelést tetszésszerint visszavonhatónak nyilvánították, egyúttal azt is kimondották, hogy az igazgatósági tag szerződése a részvénytársaság részéről egyoldalú és bármikor felmondható. Annak a törvénybeiktatása ügyanis, hogy az egyik fél szerződési akaratnyilvánítását a szerződés létrejötte után is bármikor visszavonhatja, egyértelmű a szerződés egyoldalú felbontásának a megengedésével. Ha ezt a megállapítást egybevetjük a BGB 675. §-ával, akkor arra az eredményre kell jutnunk, hogy az egyesületi-, ill. részvényjogoknak a kirendelést bármikor visszavonhatónak nyilvánító szabálya szembenáll és következéskép, mint lex speciális, lerontja a német magánjognak ezt a kérdést érintő, de attól eltérő általánosabb rendelkezését. Vagyis nem az igazgatósági tag kirendelése és szerződése állanak ellentétes szabályok allatt, hanem az igazgatósági tag viszterhes szerződésére vonatkozó speciális rendelkezések térnek el az egyéb „ügyellátásra irányuló szolgálati szerződésiekre vonatkozó általános diszpozitív szabályoktól. VII. Felfogásom szerint tehát a kirendelés visszavonása az igazgatósági tag szerződését felborítja. Ebből szükségképen folyik, hogy a kirendelés viszavonása esetén fennmaradó igény a szerződésszerű javadalmazásra nem közvetlenül a szerződésen alapul, és a „szerződésszerű javadalmazás" kitétel csak az elmozdított igazgatósági tagok követelésének mértékét jelöli meg. A „fennmaradó" igény jogalapja a törvény határozott rendelkezése (ex lege obligatio) és eszméjében lényegileg a jogviszony bár megengedett, de mégis időelőtti felbontása miatt adott kártérítés. A régi német kereskedelmi törvény analóg rendelkezése valóban a kártérítési igények épségben maradásáról szól és a régi német kereskedelmi törvény szólamát követi a német korlátolt felelősségű társaságról szóló törvény, a magyar KT és az új magyar kft. törvény is. Ez pedig azt mutatja, hogy a kirendelés visszavonását mindezek a törvények úgy fogták fel, hogy az felbontja az igazgatósági tagok szerződését, vagyis, hogy a kirendelés és szerződés nem önálló ügyletek, — mert ellenkező esetben nem lehetne kártérítésről beszélni. A MT ismét közeledik a német törvénykönyvek szövegezéséhez és a jogalap megemlítésének mellőzése mellett megelégszik azzal, hogy ennek az igénynek a mértékét meghatározza - és pedig a szerződésszerű díjazásban.