Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A büntető és a polgári ítélet viszonya

A BÜNTETŐ ÉS A POLGÁRI ÍTÉLET 337 rabbi ítélet, még ilyenkor is ez csak szingulariása lenne a becsületvédelmi jogszabályoknak, de — mint kivételből — nem lehetne arra következtetni, hogy ténymegállapítás általában lehet tárgya a jogerőnek. Annak, amit a büntető bíró tágabb bizonyítási lehetőségeiről szoktak leihozni, inkább abban az irányban volna jelentősége, hogy a polgári bíróság ténymegállapításának ne legyen kötelező hatálya a büntetőbíróra, mert hiszen ha a polgári bírót a bizonyítási teher, egyes bizonyítási szabályok és a bizonyító fél mulasztásai, valamint az anyagi jogi vélelmek bizonyos mértékig korlátozhatják is a tényállás teljes felderítésében, épen a polgári per ily berendezése mellett nem is sok a jelentősége annak, hogy a polgári bíró olyan messzemenően kutathassa a történeti tényállás valóságát, mint ahogy eire a bünetető bírónak van módja. Egyébként, mint Wurzer idézett tanulmányában kifejti, nem is lehet a szóbanlevő különbségnek nagy gyakorlati jelentőséget tulajdonítani. Nem tartjuk azonban szabatosnak a 49. sz. jogegységi döntvény indokolásának azt a részét, amely szerint a polgári bírónak ,,a büntető ítéletet, mint bizonyítékot gondosan mérlegelnie kell." Nem az ítéletet, hanem azokat a bizonyítékokat kell a polgári bírónak magának is mérlegelnie, amelyeken a büntető ítélet alapul. A 49. számú polgári jogegységi döntvény értelmében nemcsak a büntetőbírósági ténymegállapításhoz nincs kötve a polgári bíró, de a döntéshez általában sem. Nem irányadó tehát a polgári bíróra a büntetőbíróságnak az a döntése, hogy jogtalanságot kizáró ok nem forog fenn. Ebben az irányban a Kúria legújabb ítélkezése kívánni valót hagy. A fegyverhasználat jogosságának kérdésében a kir. Kúriának 1932. szept. 15-én P. III. 466/1930. számú ítélete arra az állásponra helyezkedik, hogy ebben a tekintetben „a katonai bíróság hatásköre alá tartozó csendőrség fegyverhasználati cselekményét a katonai bíróságok mindenkivel szemben joghatályos módon döntik e1 és e jogerős megállapítással szemben a polgári bíróság nem bocsátkozhatik annak vizsgálatába, vájjon a magánjogi kártérítés szempontjából a kérdésben forgott fegyverhasználat nem minősíthető-e jogellenesnek s ekként kártérítési marasztalásra alkalmas jogalapnak." Ez az álláspont homlokegyenest ellenkezik a szóbanlevő jogegységi döntvénnyel, mely egyaránt kiterjed mindennemű büntetőbíróság ítéletére, így a katonai bíróságéra is. A katonai bíróság is büntetőbíróság, a polgári bírósághoz ugyanaz a viszonya, mint egyéb — úgynevezett polgári — büntetőbírósági ítéletnek. A fegyverhasználat jogosságának vagy jogtalanságának kérdését is önállóan kell tehát eldöntenie a polgári bíróságnak annyiban, amennyiben a fegyverhasználat jogtalansága előfeltétele a kártérítési kötelezettség megállapításának. Sajátságos, hogy a szóbanlevő íté'et épen a 49. számú jogegységi döntvényre hivatkozik, mint amelyből elvi álláspontja folyik. Utal arra, hogy jogegységi döntvény szerint a polgári hatóság kizárólag csak akkor van kötve a büntetőbíróság döntéséhez, „ha valamely kü'önleges jogszabálynál fogva a magánjogi igény érvényesítésének jogalapja vagy feltétele a büntetőbíróságnak elítélést tartalmazó ítélete." Ilyen „különleges" jogszabály azonban egyáltalában nincs a csendőrségi fegyverhasználat tekintetében. A Kúria ítélete sem hivatkozik ilyen „különleges" jogszabályra, amely azt Jogállam XXXII. évf., 8—9. füzet. 22