Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A részvénytársaság és igazgatósági tagja közötti jogviszony

24 DR. HOFF GYÖRGY. tagok választhatók igazgatósági taggá; másfelől pedig a részvénytársaságok alapszabályai ilyen rendelkezést nem is tartalmazhatnak. A részvényesek ugyanis nem kötelezhetők másra, mint a részvények névértékének a befizetésére és eze.ikívül - a német jog szerint - visszatérő nem pénzbeli szolgáltatásokra. Az igazgatósági tagság elvállalását azonban nem lehet a „visszatérő nem-pénzbeli szolgáltatás" fogalma alá vonni. A magyar magánjogi törvénykönyv javaslata a BGB-hez hasonlóan tulajdonképen csak annyit mond ki, hogy az egyesületnek az ügyvezetőségi tagság betöltésére irányuló akaratnyilvánítása közgyűlési határozat alakját igényli. A vonatkozó rendelkezés a „kirendelés" szót nem is használja és a szövegből még élesebben domborodik ki, mint a BGB szavaiból, hogy a MT annak a kérdésnek a megoldását, hogy az igazgatósági tagság létesítéséhez a választáson kivül szükséges-e a választás elfogaáása. a kötelmi jog általános szabályaira bízza. Ugyanezen állásponton van a magyar KT is, amely a kirendelés fogalmát egyáltalán nem ismeri. IV. A kirendelési elmélet dogmatikai alapját Molitor (Die Bestellung zum Vorstandsmitglied einer A. G.) az igazgatósági tag kötelezettségeinek közjogi jellegében véli megtalálni. Ámde bár mint semilyen jus cogens, az igazgatósági tagok kötelességeinek szabályozása sem nélkülöz bizonyos közjogi színezetet, ennek csak a már igazgatósági taggá vált személy magatartása szempontjából lehet jelentősége. Nyilván Molitor sem gondolja azt, hogy bárkinek, akit egy egyesület, vagy kereskedelmi társaság igazgatósági tagul megválaszt, mintegy honpolgári kötelessége lenne ezt a tisztséget elvállalni. Az az álláspont pedig, amely szerint a megválasztott igazgatósági tagot csak a tisztével járó előnyös jogi helyzetek illetnék meg, a kötelességek pedig csak az u. n. alkalmazási szerződés megkötése esetén terhelnék, nem fogadható el, mert mihelyt valaki igazgatósági tag lesz, a törvény parancsánál fogva tartozik az igazgatósági tagi tisztséggel járó teljes feladatkört betölteni. Ennek e konstrukciónak további sebezhető pontja, hogy feltétetezi a választó közgyűlés arra irányuló akaratát, hogy a megválasztottak a törvény által meghatározott hatalmi körbe mindennemű kötelezettség nélkül jussanak - ami pedig kétségkívül helytelen feltevés. (Sőt az ilyen közgyűlés-határozata érvénytelen is lenne, mert nyilvánvalóan a társaság érdekébe ütközik.) V. A „kirendelést" és az az „alkalmazási" szerződést megkülönböztető teória hívei hivatkoznak a német egyesületi jognak és a kereskedelmi társaságok jogának arra a szabályára is, amely szerint „a kirendelés bármikor visszavonható, a szerződésszerű javadalmazásra vonatkozó igény sérelme nélkül." Ez a törvényhely u. i. nemcsak különböztet kirendelés és szerződés közt, hanem ezt a két jogi tényt - legalább is látszólag — önálló ügyletekként kezeli és jogi sorsukban is függetleníti őket egymástól. Úgyhogy, úgy tűnik fel, mintha a törvény/„szerződés" alatt a kirendelési elmélet „alkalmazási szerződését" értené. Ámde senki sem vitatja azt, hogy a kirendelés az igazgatósági tagok szerződésével azonos jogi tény "lenne. Már ismertetett álláspontom szerint előbbi a szerződés egyik alkotó eleme. Az elnevezésbeli megkülönböztetés tehát nemcsak lehetséges, hanem mindenképen célszerű is. Viszont sem az elnevezésbeli megkülönböztetésből, sem pedig a felhívott törvény e rendelkezéséből nem következik az, hogy a kirendelés és a törvényben említett szerződés önálló jogügyletek lennének, sőt helyes logika alkalmazása mellett a törvény szavaiból ennek ellenkezőjére kell jutnunk. Ha u. i. a német törvény a kirendelést és az alkalmazási szerződést önálló ügyleteknek tekintette volna, úgy magától értetődnék számára, hogy az egyikjogi sorsában beállott változás a másikra nem hat ki és felesleges lett volna azt külön kimondani. Ha pedig óvatosságból mégis kodifikálni akarta volna a feleslegest is, akkor is olykép kellett volna rendelkeznie, hogy a kirendelés visszavonása magát az alkalmazási szerződést hagyja érintetlenül. A német törvény azonban csak egy igény fennmaradásáról szól. Ebből pedig nem az következik, hogy a német törvény a kirendelést és a szerződést önálló ügyletnek tekintette, hanem ellenkezőleg az, hogy magától értetődőnek vette, hogy a kirendelésnek, mint az igazgatósági tag szerződése