Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A negyedszázados büntetőnovella

310 DR. AUER GYÖRGY tálat alapján meg lehet állapítani, hogy a bíróság nem megy túlzásba a feltételes felfüggesztés alkalmazásában." Kívánatos ellenben, hogy a bíróság átérezve ennek az intézménynek hatalmas jelentőségét, teljes mértékben éljen azzal a lehetőséggel, amelyet a törvényhozó számára fokozott mértékben kiván biztosítani és a Bn. emez értékes reformjának biztosítsa a lehetőséghez képest zavartalan érvényesülést. A Bn. másik nagyjelentőségű újítása a fiatalkorúakra vonatkozó különleges, anyagijogi rendelkezések voltak. Ezzel az újítással is egy akkor már több évtizedes mozgalom vívmányát tette magáévá a törvényhozó (a fiatalkorúak bíróságainak történeti fejlődésére 1. legújabban H. H. Lou: Juvenile Courts in the United States. 1927.). Az intézmény teljes kifejlesztését nálunk azonban csak az 1913:VII. t. c. biztosította. Érdekesen alakult a fiatalkorúak bíróságának gyakorlata még ezután is. Két intézkedés van állandóan előtérben: a dorgálás és a fogház. Ezek az esztendők a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseknek még hiányos megértéséről tanúskodnak. A dorgálást a bíróságok rendszerint oly intézkedésnek tartották, amely ha nem használ, legalább nem is ártalmas a fiatalkorúra és megfelelőnek tartották ahhoz az atyáskodó hangulathoz, amelyben a fiatalkorúak kezelésének lényegét képzelték. Másrészt viszont, ha szigorúbb intézkedés elkerülhetetlen volt, ismét érvénvesült a régi mentalitás, amely az egyetlen megoldást a szabadságvesztésbüntetés alkalmazásában látta, örvendetes jelenség ezért, hogv az utóbbi években szemmelláthatóan változott ez, a fiatalkorúak érdekeivel össze nem egveztethető felfogás és helyett adott annak a világszerte elismert igazságnak, hogy a bün útjára tért fiatalkorú erkölcsi megmentésének legjobb módja, ha őt szabadságától meg nem fosztjuk, de állandó felügyeletben részesítjük, próbára bocsátjuk. Ez utóbbi intézkedésnek a régebben egyedül célravezető fogházbüntetéssel szemben való túlsúlyrajutását megnyugtatóan bizonyítják bűnügyi statisztikánk adatai. 1914. évben fogházra ítéltek 2595 fkorút, próbára bocsájtottak 797 fkorút, 1915. évben fogházra ítéltek 2543 fkorút, próbára bocsájtottak 1819 fkorút, 1921. évben fogházra ítéltek 987 fkorút, próbára bocsájtottak 1269 fkorút. 1926. évben fogházra ítéltek 775 fkorút, próbára bocsájtottak 1745 fkorút, 1930. évben fogházra ítéltek 787 fkorút, próbára bocsájtottak 997 fkorút. Nyilvánvaló tehát, hogy a fogházbüntetés a próbárabocsájtással szemben mindjobban háttérbe szorul. Hogy pedig ez az elbánás nem csak, hogy nem jelent túlzott enyheségét, hanem hogy a fiatalkorúak bűnözésének megfelelő el-