Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 215 És mégis mily ritkák az eltévelyedések. Nincs foglalkozási ág, mely erkölcsi színvonalát az anyagi szükség dacára ennyire megőrizte volna! De siessünk, amíg nem késő, megóvni ezt a kart a teljes leromlástól, az összeomlástól, amely küszöbön áll, és amely az igazságszolgáltatás csődjéhez is vezetne. Ha hirdetjük a legszigorúbb összeférhetetlenséget, a legmagasabb erkölcsi szempontot követelő fegyelmi bíráskodást, úgy biztosítanunk kell ennek megfelelő gazdasági előfeltételeit is. Ez pedig csak a szám korlátozása mellett lehetséges. Ez veszélyeztetné az ügyvédség függetlenségét, szabadságát és tekintélyét a közhatóságokkal és a felekkel szemben? Bifurkáció, trifurkáció ezen nem segítenek. Ezektől sem a munkaterület nem nő, sem az ügy nem lesz több, sem az ügyvéd nem lesz kevesebb. Ez még a szervi összetételben sem hozna változást, csak mechanikai megosztás volna. Ha egy almát két vagy három részre vágok, attól az nem lesz több, sem jobb, legfeljebb hamarább rothad. A Csorna elnök úr által javasolt kisebb kurativ reformok, amelyek mindegyikéi már 15 év óta követeljük, megvalósításuk esetén is csak keveset javítanának a helyzeten. Anyagi gondoktól lenyűgözött, küzködő, az elsődleges szükséglelek biztonságát nélkülöző ügyvédség mindenkivel szemben sokkal szevilisebb és sokkal gerinctelenebb, mint az anyagilag biztosított, szellemileg és erkölcsileg jobban szelektált kisebbszámú ügyvédi rend, ha kamaránként egyedeinek maximális létszáma korlátozva is van! Az az ügyvéd, akit felvett és bejegyzett az autonóm Kamara, aki tehát — hacsak fegyelmileg el nem mozdíttatik — életfogytiglanra biztosította ügyvédi minőségét, miért volna kevésbbé szabad a közjogok védelmében, mint az a küzködő ügyvéd, akinek korlátlan számú és kevésbbé szelektált vetélytársa van!? Igaza van egyik előttem szólónak, az oly kérdés, amely politikummá vált, nálunk nem kerülhet helyes megoldásra. Ez áll a korlátozott létszám kérdésére is. Politikummá tették, teljesen tévesen felállították azt a tételt, hogy aki híve: reakciós, aki ellenzi: liberális, s ezért sokan félnek a mellette való nyilt állásfoglalástól. Huszonhét év előtt résztvettem ügyvédgyűlésen, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott. Akkor mint csak hét év óta ügyvéd, álszeméremből nem foglaltam állást a zártszám mellett, mert úgy éreztem, hogy nem illő, mikép én, aki magam is csak hét éve kerültem a karba, mások előtt becsukjam az ajtót. Vagy, amint triválisan mondani szokták: ,,a későbbjövők által hagyjam megfizetni a kapupénzt," Ma, mint 34 év óta ügyvédkedőt, ily szempont nem feszélyez. Ügyvédi kenyerem 95°/o-át megettem. Az én ügyvédi helyzetemen a korlátozott szám felállítása nem javít, csak jogászfiaim bejutását nehezíti meg. Ám, mint az ügyvédi közéletben szereplő ember, lelkiismereti kötelességemnek tartottam, hogy a beözönlés sürgős megállítása, a teljes kamarai autonómia kiépítése s a korlátozott szám behozatala mellett és érdekében mélységes meggyőződésből, szívem egész melegével felszólaljak. Dr. Beck Salamon iisyvéd: Ami ebben a kérdésben elmondható, lényegileg már évtizedekkel ezelőtt elmondották. Amikor tehát e kérdés újra napirendre kerül, tulajdonképen nem is az érvek erőssége a fontos, hanem inkább bizonyos értelemben a közfelfogás kitapogatása. Ebből a szempontból is igen örvendetesnek tartottam Oszvald őexcellenciája elnöki megnyitójának azt a megállapítását, hogy mi is a íőkérdés; a numerus clausus vagy szabad ügyvédség, végül utalt arra, hogy az ügyvédkérdés túlnőtt jelentőségében a kari kérdés jelentőségén általános gazdasági és társadalmi kérdéssé. Ha mi ezt megállapítjuk, akkor természetesen ennek folyományaképpen nem egyedül az ügyvédség állásfoglalása irányadó, hanem a közérdek. Ennek az állásfoglalásnak jegyében hangsúlyozom, hogy én a numerus claususnak elvi ellensége vagyok. Azt tartom, hogy csak egy automatikus sze-