Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

214 A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. özönlést rögtön meg kell állítani és sürgős szükség van a rendtartás szervezeti reformjára, a jogász-képzés, az ügyvédjelölt-nevelés és az ügyvédképzés kimélyítésére és megváltoztatására. Avagy tisztán a tévesen értelmezett politikai liberalizmus szemszögéből nézzük ezt a kérdést, ám ekkor ennek logikai konzekvenciáját is le kell vonnunk úgy, hogy teljesen szabad, román vagy amerikai ízü ügyvédi ipart kell teremtenünk, amely felszabadítandó a rendtartás minden morális összeférhetetlenségi béklyójától és teljesen a szabad verseny alapján áll. Nézetem szerint csak e két út között lehet és kell választani. Az ügyvédek nagyrésze abba a végzetes hibába esik, hogy fenn szeretné ugyan tartani az ügyvédség hivatásos tradícióit, a kamarai szervezetet, külsőleg és nyíltan a szigorú etikai és versenyszabályokat, e mellett azonban tévesen értelmezett politikai liberálizmusból a képzési és kvalifikacionális, valamint a hivatási versenyszabályok álszentes megkerülésével a morális és szellemi szempontból nem eléggé ellenőrzött egyéneket továbbra is korlátlan számban be akarja engedni az ügyvédi rendbe. Az ügyvédség úgy áll e két út között, mint Buridán szamara, nem tud vagy nem mert határozottan választani — és közben elpusztul. In camera sinceritatis mindenki elismeri, hogy az ügyvédség mai súlyos anyagi helyzetét és tekintélye leromlását — az általános gazdasági és politikai bajokon felül — három súlyos körülmény okozza: 1. a pálya túlzsúfoltsága, 2. a jogász-, jelölt- és ügyvédképzésnek a háború és forradalmak folyamán történt leromlása, 3. az 1921: XXVIE tc. és az ügyvédi munkakör és munkaterület szisztematikus megnyirbálása. Mindezeket tetézi, hogy a kamarai szervezet teljesen elavult, mert sem nem autonómia, sem nem érdekképviselet. A létszám korlátozása ellen két érvet hoznak fel. Az első, hogy ez kegyetlenség a jövő generációval szemben. Nem áll. Már szerzett jogokat nem akarunk sérteni. Ám kevésbbé kegyetlen az, hogy ráengedünk a pályára mindenkit, aki csak akar, aki anyagilag és szellemileg gyengekéoességü, a kötelező tag- és nyugdíjfizetésnek nem tud ennek folytán eleget tenni, és azután, miután már éveket töltött az előkészületekkel, néhány éven át sanyargott e pályán és rontotta az erősebbeknek a tekintélyét is, mégis törölni vagyunk kénytelenek törvényes parancs alapján? Nem helyesebb és humánusabb azt a számot, amelyet a pálya nem bír el, fel sem venni, mint később onnét kizárni? Hát lehet állandósítani olyan viszonyokat, hogy pl. a mult évben a budapesti Kamarában hat új tag bejegyzését követőleg három hónappal írásbelileg kérelmezte nemcsak tag- és nyugdíjjárulékának elengedését, hanem segély folyósítását? Amennyire helyeslem rokkant régi kollegák segélyezését, kérdem, megengedhető-e, hogy az ügyvédség, e bizalmon alapuló hivatás, ígv kezdessék meg? Türhető-e az a helyzet, hogy miként a lefolyt évben egyedül a budapesti Kamara területén 16 kollégánk anyagi okokból öngyilkossággal vetett véget életének? A másik érv: a magyar ügyvéd a közszabadságok védelmére hivatott és ezt csak a teljesen szabad és független ügyvédség tudja ellátni. Nos, a karnak a közbecsülést nem regényes nagy harcokban, a közszabadságok körül folytatott gyűlési szólamokban kell kiküzdenie, hanem azzal, hogy a mindennapi élet jogi összeütközéseit tiszta fegyverekkel, tudással és erős erkölcsi érzékkel harcolja végig. A perenkívüli ügyeket a klienshez híven, előrelátóan, becsületesen, etikusan oldja meg. Az ügyvédség mai helyzete mellett fő a bizalom megszerzése. Az ügyfél bizalmának visszahódítása. Átvitele a köztudatba annak a meggyőződésnek, hogy az ügyvédség, mint olyan, bizalomraméltó, az, hogy valaki ügyvéd már garanciája megbízhatóságának. Megbízhatóság, a tudás, a hűség, az erkölcs tekintetében. Az ügyvédi tekintély a bizalmon alapul. Ha néhány ügyvéd botlott, általánosítanak az egész karra. A bizalomra érdemes ezrek megszenvedik egy-két megtévelyedett botlását. Ne méltóztassék félreérteni. Én vagyok az első, aki azt mondja: le a kalappal a magyar ügyvédség előtt! Alig van hivatás, amelyet mostohább viszonyok között folytattak, mint ma a magyar ügyvédség űzi gyakorlatát.