Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

190 A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. a Budapesti Ügyvédi Kamarának választmánya e héten tartott ülésében nagy szótöbbséggel újból a numerus clausus ellen foglalt állást. A vita derekán a felszólalókat érő ez az állásfoglalás talán válasz akart lenni — vagy ha nem is akart, de azok előtt, akik az első vitanapon jelen voltak, úgy néz ki, mintha az volna — Östör képviselő úrnak arra a véleménynyilvánítására, hogy talán a Budapesti Ügyvédi Kamara kebelében a numerus clausus ellen megnyilvánult állásfoglalás az utóbbi időben esetleg megváltozott volna. Zsitvay őexcellenciája, aki leplezetlenül a korlátolt létszám mellett foglalt állást, többek közt azt mondotta, hogy ennek a törvényhozási megalkotását — legalább így vettem ki a szavaiból — attól a ténytől kell függővé tenni, hogy az erre vonatkozó kívánalom a Budapesti Ügyvédi Kamara részéről nyilvánuljon meg, amely ha csak egy kamara is ugyan, és amely, ha az ország kamaráinak már megtörtént véleménynyilvánításaival szemben a kisebbség pártján is van, mint kamara, •— de taglétszámánál, fővárosi kamara voltánál fogva feltétlenül a legnagyobb figyelemre igényttartó testület. Méltóztassanak megengedni, hogy erre a gondolatra emlékezetébe idézem a mélyen tisztelt értekezletnek Herriot-na.\í a napokban a revíziós törekvésekkel szemben nyilvánított azt az álláspontját, amely szerint revízióról csak akkor lehet szó, ha az érdekelt államok és a kisentente államok részéről fog megnyilvánulni az erre vonatkozó kívánalom. Azt hiszem, hogy ez éppoly kevéssé várható, mint az, — legalább, ahogy ma látjuk a helyzetet — hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara nagy többséggel megváltoztassa álláspontját. Hogy regisztráljam még a mult vitaest óta lefolyt eseményeket, talán némi egyensúlyozásul a kamara választmányának ezen újabb akaratnyilvánítására, megemlítem Ráth Zsigmond őexcellenciájának, igazságszolgáltatásunk nesztorának a Pesti Hírlapban erről a kérdésről legutóbb megjelent vezércikkét, amelyben ő, aki már nyugodt távlatból szemléli az igazságszolgáltatás problémáit, két irányban találja a megoldás lehetőségeit: az egyik a korlátolt létszám megállapítása, még pedig mielőbb, a másik pedig ezt kiegészítőlég a megfelelő egyetemi tanulmányi reform. Én ezt az értekezletet úgy tekintem, mint egy halálosan beteg ágyához összehívott orvosi konzíliumot, amelynek éppúgy, mint az orvosi konzíliumnak, nem lehet az a célja, hogy a beteg dicső múltjával vagy jövő nagy reménységeivel foglalkozzék, azokat dicsőítse, magasztalja, hanem hogy a beteg életének megmentése érdekében az igazságot a legridegebban, minden elfogultság és pártatlanság nélkül megmondja. Azt a megtisztelő felhívást, amelyet az ankét vezetősége részéről kaptam, hogy ebben a vitában felszólaljak, úgy fogom fel, mint egy ilyen konzíliumra való meghívást, amely konzíliumban ugyan a specialista szerepét — ügyvéd nem lévén — nem játszhatom. de mégis más szempontból: a bíró szempontjából szóljak hozzá a kérdéshez. Igyekezni fogok ennek a feladatnak teljes őszinteséggel és teljes bátorsággal is megfelelni, amely bátorságot merítem az én közismert ügyvédbaráti érzelmeimből, Én, mint bíró, tulajdonkép nem onnan indulok ki és nem abból a szempontból tárgyalom, elsősorban ezt a kérdést, mely az ügyvédségben kenyérkereseti forrást talál elsősorban hanem azon magasabb szempontból, amely szempontnak főtétele az, hogy a bíró és az ügyvéd egyenlő fakiora az igazságszolgáltatásnak. De ez a tétel csak akkor nem pusztán frázis és csak akkor élő realitás, ha az ügyvédség, amely erre a teljes egyenjogúságra és egvíorma fontosságra joggal tart igényt az igazságszolgáltatás gépezetében, rendelkezik is azzal a magas erkölcsi nívóval, tekintéllyel és állásának járó külső tisztelettel, amely előfeltételek azokban az országokban, ahol ez a tétel nemcsupán frázis, hanem élő valóság tényleg megvannak. Előttem, mint kiindulópont — nem tagadhatom, többször adtam ennek kifejezést — a magyar ügyvéd mintaképe is az angol barrister, és hogy ez az ideál nem egy elérhetetlen valami, az a magyar faj kiválóságánál, a magyar ügyvédi kar magas, igen gvakran a barristerek jogi képzettségét is meghaladó nagv jogi műveltségénél fogva egyáltalában nem tartozik az irrealitások körébe. Előttem tehát az ügyvédnek mintaképeként az az angol ügyvéd lebeg, akinél, mint jól tudjuk, a felvételnek első fel-