Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

166 MEGJEGYZÉSEK. érvelni. Ellenben, aki józanul és jólélekkel és a mások fájdalmát is átérezve nézi ezt a kérdést, az másként gondolkodik. Igenis, ne tudassék be terhelőén, hogy valaki ügyvédjelöltet tart. Sőt, irtsák ki még a gondolatot is, hogy az ügyvédjelölt tartása látszata a nagyobb adózóképességnek. Ellenben a jelölttartás legyen tanúságtétel amellett, hogy az ügyvéd kész ügyvédjelöltet nevelni, oktatni. Másik praktikus gondolat, melyet ép az ügyvédjelöltek részéről vetettek fel: tarthasson két, vagy három ügyvéd együtt egy egyvédjelöltet. Engedtessék meg az ilyen többszörös bejegyzés, - akkor könnyebben fognak az ügyvédjelöltek elhelyezkedni. Aztán: elv legyen, hogy az ügyvédjelölti szolgálat, mint tanulószolgálat díjtalan és csak azok részesülnek díjazásban, akik erre rászorulnak. így az ügyvédjelölt tanulóidejét könnyebben töltheti ki, viszont könnyebben fogja magát rászánni a Kamara arra, hogy ne taksálja túl azt, aki ügyvédjelöltet tart. De meg aztán — s itt az államnak kell közbelépnie - alkalmaztassanak az ügyvédjelöltek bírósági, közigazgatási funkciókban díjtalanul, vagy díjazással. Csupa olyan gondolat ez, mely megvalósításra érdemes, olyan, emelyhez nem pénz kell, - amiből nincs - de amihez szív kell, amiből mindig legyen mennél több. —ai. * Két bölcs határozatot hozott a Kúria jogegységi tanácsa. Mindakettőben fölényes meglátás és fölényes elhatározás nyilatkozik meg. Mindakettő felülemelkedés az alakiságokon és irányítás a törvényhozók számára. Nem jogászilag emlékezünk meg erről a két döntésről. Kis dologról szól mindakettő; de sokszor vitássá lett kis dologról, hát ideje volt, hogy tiszta helyzet teremtessék. Mindakét döntésnél a jogászit, az elméletit mellőzte a Kúria és ezek helyett a bölcseséget és okosságot szólaltatta meg. Az egyik esetben az volt a kérdés, hogy ha az elsőbíróság itéletileg végső fokon dönt, mégis ennek a bíróságnak végzése ellen lehet-e felfolyamodásnak helye. A csakjogász analógiával azt határozná, hogy: nem. A Kúria azonban az élet igazát és az élet kívánalmát honorálta, mikor kimondotta, hogy: igen. Ezzel segített azokon az aggodalmakon, amelyek a megjogorvosolhatatlan határozatok miatt gyakorta keletkeznek. Ám döntsön az a sokszáz elsőbíró az ügy érdemében: ezzel általában nem okozható nagyobb baj, mint legfeljebb 200 pengőnyi. De a végzéseknél már korlát alan lehet az okozott baj és súlyosabb seb ejthető, mint maximum 200 pengőnyi. Ezért bölcsen mondta ki a Kúria, hogy analógiát itt alkalmazni nem lehet, mert az 551. §. felsőbíróságokra vonatkozik, tehát mindig társas bíróságokra, ellenben a legalsó fokú bíróásgok döntéseit — sajnos — most körülbelül mindenkor egyesbíró hozza meg. Kiérződik itt a Kúria Ítéletéből az a hagyományos érzés, amit valamennyien érzünk, hogy: mégis csak megnyugtatóbb, ha a bírák tanácskoznak egymással és nem azért vonul vissza a bíró, hogy önmagával tanácskozzék. A másik döntése a Kúriának talán még érdekesebb, a bátorsága folytán, amellyel egyenest kimondotta a Kúria, hogy a belügyminiszter egy rendelete ellenkezik a fennálló törvénnyel, - ezért figyelembe nem jöhet és a Kúria az 1869: IV. t.-c. 19. §-ának sarkalatos szabálya alapján a belügyminiszter rendeletét a bíróságokra ítélkezéseikben kötelezőnek nem tartja. Ritka bátor szó ez, melyre érdemes felfigyelni. Nem nagy jelentőségű maga az ügy a köz szempont-