Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - Az objektív felelősség a magánjogi törvénykönyvben

146 DR. NIZSALOVSZKY ENDRE „Gefáhrdungshaftung" eseteiben megállapíthatók-e a jogellenesség ismérvei, vagy pedig ezek csak az u. n. joghatályos magatartások csoportjába tartoznak. Erre a németeknél csupán akadémikus jellegű vitára figyelemmel be kell látnunk, hogy — hacsak az 1737. §-ból a jogellenesség ismérvét el nem ejtjük, ami beláthatatlan következményekkel járna — veszedelmes lenne az objektív felelősség amaz eseteinek mellőzése, amelyekben nemcsak a vétkesség, hanem a jogellenesség is hiányzik, vagy legalább is a jelenléte problématikus. Ezzel a német irodalom meg nem oldott teoretikus vitája nálunk igen erősen gyakorlativá válnék. A német irodalomban szinte döntő argumentum a cselekmények jogellenessége mellett, hogy az esetek a „tiltott cselekmények" feliratú cimben vannak felsorolva. Ez az érv a Mt. rendszere mellett, ahol a vétlen károkozás szerkezetileg is külön van választva, fel sem hozható. A német irodalomban szereplő egyéb érvek viszont sokszor meglepően gyengék a jogellenesség mellett.11) A Mt.-ben egyébként nem is ez az egyedüli eset, ahol az általános elvből levezethető kazuistikus szabályok a jogbiztonság érdekében ki vannak mondva. Ilyen helyzetet találunk a 973. és köv. §-okban is. A Mt. 973. §-a kimondja, hogy a jóerkölcsbe vagy a közrendbe ütköző szerződés semmis. A következő §-ok pedig mégis megemlítenek néhány olyan esetet, amelybe a törvény maga megállapítja a jóerkölcsbe illetőleg a közrendbe ütközőséget. Hasonló eljárásra a vétlen károkozásért való felelősség körében épen a jogellenesség problématikus volta miatt fokozott mértékben van szükség. A Mt. által követett elvet tehát a következőképen formulázhatnánk. Kártérítési kötelezettség áll fenn: 1) vétkesség és jogellenesség esetében; 2) vétkesség hiányában, de jogellenesség megállapíthatósága esetében, ha a méltányosság megkívánja; 3) vétkesség és jogellenesség hiányában a törvényben taxatíve felsorolt esetekben. A taxaciót tehát az objektív felelősség elvi elismerése nem teszi feleslegessé, hanem csak tovább tolja, egy felsőbb régióba emeli. Ebben a felsőbb régióban azután nemcsak az 1738. és köv. § ainak eseteit találjuk, hanem idetartozik a Mt. 1711. §-ában foglalt chicane-tilalom továbbá a Ppé. 38. és 48. §-ában megállapított kártérítési kötelezettsége a végrehaj tatónak, aki csupán jogát gyakorolta a később megváltoztatott ítélet alapján vezetett végrehajtással. Az említett három fokozat variálódása eredményezi azután azt a sokrétűséget, amelyet Marton Géza erősen kifogásol.12) 11) A kérdés ujabb irodalmából 1. különösen Heck: Schuldrecht 462. 1., Hendemann: Schuldrecht 2. kiadás, 438. 1., Leonhard: Schuldrecht kötet 649. 1. 12) I. m. 68. és köv. 1.