Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám

y CONGHA GYŐZŐ. >C (1846—193:3.) írta : DR. EGYED ISTVÁN egyetemi tanár. A magyar tudományos világ nesztora, a politikai tudo­mányok elismert atyamestere nincs többé. Nem jár közöttünk többé köztiszteletben álló alakja, nem tanít, nem buzdít, nem int bennünket ezentúl. Neve és tudományos működése azonban fogalommá vált; nemcsak emléket hagy közöttünk, tanításai ezentúl is hatni, irányítani fognak. Nehéz megszokni Concha Győző távozását, de vígasztal az a tudat, hogy halála ered­ményes élet lezárását jelenti és hogy jelentősége halálával nem hogy megszűnne, de meggyőződésünk szerint az idők folyásával emelkedni fog. Concha egy hosszú élet szorgalmas munkájával a tudományoknak oly gazdag tárházát alkotta meg, amely még hosszú időkig kiapadhatatlan forrása lesz az eljövendő nemze­dékek kutató vágyának. Concha egész életét a tudományos munkának szentelte. 1869-ben jelent meg első nagyobb, egyetemi jutalomdíjjal is ki­tüntetett tanulmánya a Budapesti Szemlében; utolsó nyomtatott sorait a mult évben a Némethy-albumban láttuk. Hatvanhárom év tudományos működése esik közbe és Concha ezt az időt jól kihasználta. Nem tartozott a túlságosan termékeny, könnyen író, bőbeszédű tudósok közé. Minden tanulmányát alapos mun­kával készítette elő és közreadás előtt ismételten átvizsgálta. Ilyen gondos munka ellenére a nagyobb munkáknak és kisebb tanulmányoknak egész sorát bocsátotta közre, és ezek a munkák és tanulmányok hosszú időkön át fogják hirdetni kiváló szellemi tulajdonságait. Concha tudományos munkásságát elsősorban erkölcsi fel­fogásának komolysága és mély bölcseleti alapja jellemzi. Mindig az okok okait kereste, magasabb elvi szempontokból indult ki, meggyőződésében nem ismert megalkuvást, vagy alkalmazkodást. Neki a tudományos meggyőződés szentség volt, amelynek ré­szére feltétlen tiszteletet követelt. Második nagy értéke tudo­mányos munkásságának az óriási történelmi és irodalmi fel­készültség. Elsőrendű feladatának tekintette kikutatni minden kérdés történetét és teljes irodalmát. Bámulatos tájékozottság jellemezte nemcsak a magyar, de a külföldi irodalomban is, és nemcsak a szorosan vett politikai kérdésekre, hanem a jog­bölcseletben, közjogban, közigazgatási jogban is. Forrásait pá­Jogállam XXXII. évf. 4-6 füzet. 10

Next

/
Thumbnails
Contents