Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 3. szám - A bíróságok gyakorlatból

134 SZEMLE. SZEMLE. A Magyar Jogászegylet hiteljogi szakosztályának 1933. évi március hó 18-án tartott ülésében dr. Sichermann Bernát ügyvéd ismertette a genfi váltószabályzatnak a váltó utólagos kitöltéséről (az utólagos telepítésről) és a kifogások korlátozása/ól szóló rendelkezését. Előadó kifejtette, hogy a genfi váltószabályzat 10. cikke, mely az utólagos kitöltési jogról rendelkezik, hibás és azonfelül hiányos, amennyiben csakis a váltó lényeges kellékeinek pótlásáról szól, az egyéb alkatrészek, különösen pedig a telepítési nyilatkozat utólagos kitöltésének kérdését pedig nyitva hagyja. Mindezen kérdéseket kielégítő módon szabályozta volt az 1914. évben országgyülésileg elfogadott — a hágai váltószabályzatot becikkelyező — váltótörvényjavaslat 2-ik cikkének utolsó bekezdése. Minthogy pedig a genfi váltóegyezmény 3. cikke szerint minden állam jogosítva van a váltószabályzat 10-ik cikkét saját nemzeti törvényébe át nem venni, azt ajánlja, hogy a genfi váltószabáiyzat becikkelyezése tárgyában, beterjesztendő törvényjavaslatba nem a genfi szabályzat 10-ik cikke, hanem az lí)14. évi javaslat 2-ik cikkének hivatkozott utolsó bekezdése iktattassék. A „Budapesti Ügyvédi Kör-ben február hó 23-án dr. Csekey István szegedi egyetemi tanár előadást tartott „A jogszabályalkotás leegyszerűsített formái11 címmel. A sok külföldi példával és irodalmi utalással felépített előadásában Csekey professzor a következő végső eredményre jutott: A jogállam ideáljától ma milyen messze vagyunk, annak bizonyítására nem is kell külföldi példa után néznünk. Az a folyamat, amely nálunk a háború kitörése óta megindult, az 1931: XXVI. tc.-ben tetőfokát érte el. E törvény már kifejezetten fölhatalmazta a kormányt, hogy rendeletileg magánés büntetőjogi jogszabályokat módosíthasson. Más szóval eljutottunk a leegyszerűsített törvényhozás mechanizmusához, amikor a parlament már csak az ellenőrzési jogot gyakorolja, azt is jórészben átengedvén a harminchármas, illetve a hatos bizottságnak. Szinte fölmerül a kérdés, hogy az államháztartás kívánatos redukciója és az államgépezet nagy szervezeti összevonása mellett szükséges-e még az ötszáz tagból álló hatalmas törvényhozói apparátusunk fenntartása és a politikusok e nagy számának mesterséges tenyésztése, amikor a jogszabályalkotás még a leegyszerűsített törvényhozás mellett is voltaképen tisztán a kormány részéről történik. Ha most még tekintetbe vesszük az egyre fokozódó adminisztratív tutela következtében a törvényhatósági önkormányzatunk teljes elsorvadását és a központi kormányzat korlátlan rendeletkibocsájtási jogát — kapcsolatban a háború óta kifejlődött kivételes hatalommal — nem csoda, ha mindez nálunk is az államhatalom eddig soha nem tapasztalt mindenhatóságához és valósággal kormányzati abszolutizmushoz vezetett. A mai jogalkotásnak jórészben ez a népképviseleti közreműködés nélkül való végbemenetele érezhető szakadékot teremtett a nép jogérzete és a valósággal érvényes jog között. Igaz, hogy e folyamatnak politikai indoklására a mai rendkívüli idők és körülmények joggal felhozhatók. A „salus rei publicae"-t megmenteni kivánó végszükséget könnyű ma a kormány eljárásának mentségére odaállítani annyival is inkább, mert a parlamentáris demokrácia elmélete szerint a népképviselet közreműködésére manapság annyival kevésbbé van szükség, miután a kormányhatóságoknak amúgy is a népképviselet és igy végeredményben magának a népnek a bizalmát kell bírniok. • A Civiljogászok Vitatársaságában ifi. dr. Nagy Dezső Tulajdonjog a követeléseken című előadást tartott. Az előadó a Leonhard-féle tulajdoni szemlélet helyességét fejtegette, amely szerint e követelések épp úgy tulajdonunkban állhatnak, mint más ingó dolgok. Ha ezt elfogadjuk, akkor