Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 3. szám - Nyomozás és vizsgálat

MEGJEGYZÉSEK. 129 Elsősorban a munkaügyi kötelmekre gondolok. A szellemi, de különösen fizikai munkás munkáját nap, hét vagy hónapszámra munkaadójának előlegezi. Amennyiben pedig a munkaadó a munkavállaló szolgáltatásával szemben arányban nem álló bért fizet, ugy az uzsora objectiv feltétele megvalósul. Az sem lehetetlen, hogy a jelen viszonyok közt, figyelemmel a munkanélküliségre, a munkavállaló oly szorult helyzetben van, mely mellett arról, hogy a bér szabad egyezkedés tárgyát képezi, beszélni sem lehet. Az előlegezés, mint a hiteluzsora harmadik feltétele is fennforog, csupán a konstrukcióban van hiba, mert nem a munkaadó, hanem a szorult helyzetben levő munkavállaló előlegezi. Uzsora-e ilyként a munkabéruzsora jogi értelemben? Véleményem szerint újból és most már a hiteluzsora körén belül kell különbséget tennünk magánjogi és büntetőjogi értelemben vett uzsora közt. Büntetőjogi uzsoráról csak akkor beszélhetünk, ha az „előlegezett szolgáltatás tárgya pénz vagy más ingó dolog" (5. §.). Ha tehát az előlegezett szolgáltatás munka (vagy jog), ugy a hiteluzsora sem von büntetőjogi következményeket maga után. Más a helyzet azonban a magánjogi következmények kimondásánál. Midőn a törvényhozó a hiteluzsora mellett, szemben az 1883: XXV. t.-c. rendelkezésével, a reáluzsorát is szabályozása körébe vonja (1. §.), egyúttal azon felfogás ellen foglal állást, hogy mintha az uzsorának tényálladékához tartozna a hitelezési elem. Vagyis uzsora a reáluzsora is, hol a szolgáltatás Zug um Zug történik. Ha pedig a hitelezés a magánjogi értelemben vett uzsorának nem tényálladéki eleme, úgy irracionális lenne az uzsora köréből kirekeszteni azon kötelmeket, melyekben az uzsora tárgyi és alanyi feltételeinek fennforgása mellett a hitelezési elem is fellelhető, de nem a törvény által megkívánt egyoldalú séma formájában. Dr. Bratmann Pál. * A privilégiumos jogélvezést szigorúan kell bírálni. Még ha a kincstár privilégiumáról van is szó. A Kúriának is ez a nézete. Az jngatlant közvetlenül terhelő vagyonátruházási illetéket az 1920. évi XXXIV. t.-c. 23. §-a értelmében kielégítési elsőbbség illeti meg. A Kúria tanácsa most kimondta, hogy ez az elsőbbség nem terjed ki az illeték után esetleg kirótt bírságra. (Pk. V. 4043- 932.) Ugyanez a határozat kimondja azt is, hogy az ingatlanra vonatkozó haszonbérlet átruházása után kiszabott illeték sem bír a sorozásnál elsőbbséggel, mert a haszonbérlet tárgya nem az ingatlan állaga. V. A jogszolgáltatási fenhatóságot féltve őrzik az államok. Ez alkotta meg a Pp. 414. §-ának szövegében azt a rendelkezést, hogy ha e részben viszonosság megállapítva nincs, - a külföldi bíróság ítéletét érvényesnek elfogadni nem lehet. A Kúria most megerősítette a magyar állam jogfenhatóságát, midőn e törvényhely értelmezéséül kimondotta, hogy ez nemcsak az állami bíróságok ítéleteire vonatkozik, hanem a külföldön hozott „testületi" választott bírósági ítéletekre is, mert: „külföldi bíróság alatt - törvényes megkülönböztetés hiányában - nemcsak állami bíróságot kell érteni, hanem minden olyan bíróságot is, amely külföldi székhelyen bizonyos szervezet mellett állandóan működik, arra való tekintet nélkül, hogy eljárásuk állami jogszabályon, vagy részben, illetve egészben a felek magánjogi rendelkezésén alapszik." (P. IV. 2080/1931.- 1933. II. 1.) Jogállam. XXX11. évf. 3. füzet. 9