Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - A kár lényege

A KÁR LÉNYEGE. 45 (Ez a gondolat tovább is vezethető : i. a gépkocsi különbözően kereső embert, 2. a Társadalombiztosító tagját, 3. gyermeket gázol el stb.) Ha ezt a relatív mértéket tekintjük, jövünk csak rá arra, hogy milyen nagy tévedésbe esett a pretium affectionis elmélet akkor, amikor a relatív kár megállapíthatósága elől annyira elvágta az utat saját érzelmi jellegű megállapíthatatlanságával, hogy a kártérítési elméletek még ennek a relatívkár-elméletnek a meggondolásáig, sőt még addig se jutottak, hogy ilyesmire egyáltalában gondolni lehessen. Mint látjuk azonban, a relatív kár kiszámítása minden nehézségnélküli s a körülményekhez képest legalább oly precíz, mint a stabil kárérték kiszámítása ; ezzel szemben sokkal emberibb és természetesebb, s mint a gyakorlatból tapasztaljuk, reálisabb s gyakorlatibb. (Valójában erre az eredményre jut gyakorlatilag a M. T. 1737. §-a is.) Mi az oka mégis annak, — a pretium affectionis-elv hátráltató hatása mellett — hogy ez a relatív kárelmélet nem merült felszínre? Mindenesetre az, hogy az emberek nem vették figyelembe magát az embert. Anyagi javakról lévén szó, az anyagi javakra gondoltak, nem pedig az emberre, aki bírja azokat s nem a lélekre, amely tartalmat ad nekik. Ha azonban az ős kárfogalom kettősségére s egyben egységére gondolunk, nyilván áll előttünk az, hogy a stabil kárelmélet elfelejtkezett a kár gondolatának az eredetéről s elfelejtette azt, hogy nemcsak eszmei, de anyagi értékelés is mehet vissza a vagyonegész fogalmára. A relatív kár egyedüli realitása jegyében kell a kártérítés kérdését kezelnünk.1 Aki amilyen értéket pusztít el, akkora értéket teremtsen újra. Hiába ad a károsultnak egy látszólag, tárgyi szempontból azonos értéket cserébe, ha azzal, amit adott, nem azt az értéket restituálta, amit megkárosított, hanem kisebbet ; s ha a károsult tisztán anyagi vagyon integritását sem állította helyre. Viszont ezzel szemben, s ez a fontosabbik kérdés gyakorlati szempontból, teljesen felesleges, hogy nagyon gazdag emberek, akiknél észrevehetőnek nem számítható a kár, ugyanoly kártalanításban 1 Kiegészítve azzal, amit Steinbach mond (Dezső Gy : Az objectív kártérítés tana c. könyvében, Bpest 1917.), hogy minél kevésbbé vétkes a tettes, annál inkább vagyunk hajlandók a felek vagyoni viszonyait mérlegelni.