Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - A kár lényege

46 Dr. VÉSZI MÁTYÁS. részesüljenek, mint azok, akiknél az észrevehető volt. Ne igényelje az ember azt, aminek igénylése ránézve fontos nem lehet, ne kívánja észrevehetőnek láttatni azt a kárt a bírósággal s elsősorban a károsítóval, akire nézve esetleg annak előteremtése tényleg észrevehető nehézséget jelent. A kár pénzértékben való kompenzációjának vagy a természetbeni kártalanításnak ehhez semmi köze nincsen. A pénzérték éppúgy kiszámítható a relatív, mint a stabil kárra nézve (amely kárfogalom azért nem vész el, sőt szükséges támasza az előbbinek), ezzel szemben a természetbeni kártalanítás éppúgy jelenthet kármegnemtérítést, mint túltérítést. II. Főelvünk tehát csak az lehet, hogy nem az a fontos a kártérítés kérdésénél, hogy a kár milyen, hanem az, hogy a kártérítés, mint olyan, szükséges. Azt kell megvizsgálnunk már most, hogy miként áll a helyzet a gépkocsiüzemek kártérítési kérdésében. Már a veszélyes üzem elve is arra a helyes álláspontra helyezkedik, melyet mellőzni nem lehet : hogy a gépkocsitulajdonos a sérültnek tárgyi felelősséggel tartozik. A forgalom fejlődésének érdekében ennek a tárgyi felelősségnek azonban határokat is kell szabni. Első pillanatra ez a meggondolás talán antiszociálisnak látszik, ha azonban a kérdés lényegét nézzük, akkor éppen a szociális érdek szól ennek az elvnek a kimondása mellett. Ha nem lekicsinyelhető szociális érdek a forgalom fejlődése, akkor ugyanolyan nagy jelentőségű gondolat a biztonságot úgy nyújtani, hogy akit kár ér, az a kárnak nemcsak megítéléséhez jusson, hanem az a tényleges kártérítést meg is kapja. Ha pedig ez az elv korrektívumokat kíván, akkor éppen a kár relativitásával kapcsolatban elmondottak igazolják, hogy ezek a korrektívumok nem fogják sérteni az anyagi igazság gondolatát, ha abban az irányban haladnak, hogy a kártérítés ott mellőztessék, ahol az az «én»-körhöz viszonyított lényegtelenségénél fogva a legkisebb sérelmet jelenti; és ha azt a célt követik, hogy ott lépjen érvénybe teljes hatóerejével a jóvátétel, ahol arra a legnagyobb szükség van, és ahol a sértettre a legkisebb mértékben vezethető vissza a baleset.