Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

352 IRODALOM. jogos védelemnek egy speciális alakja. Ügy véljük, talán elegendő már az immanens kritika annak kimutatásához, hogy a szerzőnek arra az eredményre kellett volna jutnia, hogy itt nem jogos védelemről van szó, hanem a hivatásgyakorlás körébe tartozó fegyverhasználati jogról, amelynek külön kiemelése a katonai büntetőtörvényben voltaképen nincs a maga helyén, hanem a szolgálati szabályok körébe tartozik, s ha ott megfelelően szabályozva lenne, a Ktbtk. 38. §-ának 2. pontja ezt az esetet is kétségtelenül felölelné. A szerző ugyanis maga elismeri, hogy a jogos védelem közönséges szabályai a tiszti fegyverhasználat esetében nem nyerhetnek alkalmazást. Nem lehet szó tehát a jogos védelem határainak félelemből stb. túlhágása esetén felmentésről, amint a szerző kifejezetten megállapítja. Azt is hangsúlyozza a szerző, hogy a törvény „az egyenruhában levő tiszt nyilvános megsértése ellen kíván gátat emelni", továbbá, hogy a szóbanlevö mentesség alkalmazható akkor is, ha a sértés a tisztikarra vonatkozik, vagy a tiszti állás közös becsületét sérti, viszont a tiszttárs magánbecsülete ellen intézett támadás fegyveres elhárítása nem esik e mentesség alá. Ebbe a gondolatkörbe tartozik a fegyver tekintetében tett törvényi korlátozás és a fegyver rendeltetésszerű használatára vonatkozó megállapítása is a szerzőnek. Mindebből, kapcsolatban azzal a megállapítással, hogy a törvény a tiszti tekintélyt kívánta szilárdítani és oltalmazni, szerény véleményünk szerint csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy a Ktbtk. 38. §. 3. pontja a katonaság intézményét kívánja védeni olyan esetekben, amikor a tiszt becsülete ellen irányuló támadás eltűrése és a sérelem orvoslásának elhalasztása (hogy úgy mondjam a törvény rendes útjára hagyása) az eset nyilvánosságára tekintve alkalmas lehetne a katonai intézmény megbecsülésének megfogyatkozására, lévén a katonaság intézményének funkciójuk természeténél fogva hivatott reprezentánsai épen a tisztek. A fegyverhasználat a szerző szerint is kötelesség ilyen esetekben, legalább is ezt lehet kiolvasni a 123. lap jegyzetének abból a mondatából, mely szerint a tisztek magatartását becsületügyi szempontból is elbírálják a szóbanlevő esetekben. Az, hogy a tiszt ellen alkalmazott ily fegyverhasználat esetében szó lehet a szerző szerint a tiszti tekintély meghurcolásáról, talán szintén arra mutat, hogy a szerző is a katonai intézmény ideális egészének oltalmát látja a lényegnek Nem ingathatja meg ezt a meggyőződésünket a törvény szövege, amely a tiszt „becsülete ellen . . . intézett jogtalan támadás" folytatásának megakadályozása végett történt fegyverhasználatnak tulajdonít mentesítő (a szerző szerint — helyesen — jogtalanságot kizáró) hatályt. A rendelkezést a maga egészében kell ugyanis tekinteni, már pedig a szöveg szerint csak az egyenruhában levő tisztet illeti meg a mentesség, és csak más jelenlétében intézett támadással szemben, a támadás folytatásán a/,- megakadályozására. Nem tudjuk szó nélkül hagyni a szerzőnek a külön sajtójogi felelősségről kifejezésre juttatott, elvileg helytelenítő véleményét. Ez a vélemény helyes annyiban, amennyiben katonai egyének felelősségéről van szó. Ilyenkor valóban nem lehet egyedül irányadó a sajtó mükö-