Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

346 IRODALOM. rint egészen megfeledkezik a szerzőről, vagy az alapmatériáról és a feldolgozott anyag keretei által semmiben sem feszélyezve, csapong az önkényes szabadsággal felvett témák között. Grosschmied korszakos munkájának most megjelent glosszája nem hasonlítható a műfaj e stilizált alakjaihoz és elgondolásában, célkitűzéseiben, teljes visszatérést jelent a glossza klaszikus elképzeléséhez. Ez a klasszicizmus mindennekelőtt abban jelentkezik, hogy a feldolgozás tárgya a magyar jogirodalomnak az az örökbecsű alkotása, amely egyenesen megkívánja a hozzáértő és művészi feldolgozást: végre egy kritikai munka, amely nem a glosszátor „nagyobb dicsőségére", hanem azért látott napvilágot, hogy kimélyítse és megérlelje a korszakot teremtő mű ki nem aknázott értékeit. Mert nincsen irodalmunkban alkotás, amely annyira szükségeiné monumentális távlatokban pompázó képeinek részletes kidolgozását, hallatlan mélységeinek megvilágítását és járhatóvá tételét, szóval amely annyira reászorulna a kongeniális magyarázatra, mint éppen a „Fejezetek". A Fejezetek szerkesztésének és előadásának sajátszerűsége erősen próbára teszi még az elméletileg művelt olvasót is. Ezért van az, hogy a jogi közmeggyőződés sokkal egységesebb a könyv értékeinek elismerésében, mint gondolatainak megértésében és hasznosításában. Ahhoz, hogy a Fejezeteket komoly elmélyedéssel, őszinte élvezettel forgathassuk, ki kell lépnünk a megszokott jogászmesterség szűk horizónjai közül. Meg kell szokni gondolati világának felhőbe vesző csúcsait és ködlő mélységeit, amelyeket nem lehet a közhelyek, a mindennapos igazságok rőfjével felmérni. Meg kell szoknunk és meg kell szeretnünk e gondolatok kifejezésének sajátos módszerét: ez egészen egyéni stílust, amely népiesnek és barokknak, fölényes íróniának és sejtelmes komorságnak csodálatos vegyüléke. A magyaros közmondásszerű fordulatok mellett a skolasztikus bölcsesség kifejezései; a józan paraszti észjárás és a tudós metafizikába nyúló formulái: nem csoda, hogy a készületlenül közeledő kezéből gyakran kisiklik a gondolatmenet szála. Ez a sajátságos előadás, nem erőszakolt különcködés, hanem írónk egyéniségének természetes kifejezése. Grosschmied gondolat és érzésvilága annyira közvetlen kifejezésre talált stílusának színes, szárnyaló darabosságában — csak e furcsa szóval tudom az összbenyomást érzékeltetni, *— hogy gondolati kincseinek varázsa halványulna el, ha eredeti burkolatukból kivetkőztetnék. És ha a stílus nehézségeit már megszoktuk, meg kell még barátkoznunk a belső kifejezésmód — a szerkezet — idegenszerűségével. Grosschmied előadási módja semmi közösséget nem tart a jogi irodalom megszokott hagyományaival. Vannak vezető eszméi, amelyek gondolati világának összefoglaló kifejezései: ezek köré csoportosítja meglepő analógiáinak, merész eszmetársításainak tömeget. Egy tétel vékony fonalára fűzi fel a jog helyileg egymástól távoleső jelenségeit, a főtétel demonstrálására széttagolja, felbontja, melléktémákkal bővíti azt és közben végigszáguld a jogélet egészén, miközben az alapgondolat centripetális erejével egymástól látszólag idegen jogintézményeket természetes könnyedséggel sodor mind élesebben kibontakozó tengelvére.